Budapest Honvéd-MTK 0-2
A bajnokság előtt sok Honvéd-szimpatizáns és sok egykori Honvéd-játékos fejezte ki azért, mert George F. Hemingway teletömte nevesincs légiósokkal a csapatot. A tulaj a bemutató sajtótájékoztatón azt mondta, idén egy fokkal jobb külföldieket sikerült a csapathoz csábítania – elképzelni nem tudjuk, mi lenne, ha ez nem így történt volna. A Honvéd ugyanis a múlt héten Nyíregyházán szenvedett vereséget, most pedig úgy kapott ki az MTK-től, hogy a kék-fehérek Kanta és Csiki révén Thian kiállítása után szerezték mindkét góljukat.
Debrecen-Újpest 0-0
Nagy csatát, parázs összecsapásokat, no és sok hibát hozott az Újpest debreceni játéka. Csak egyvalamit nem: gólt. A döntetlennel minden bizonnyal a lilák elégedettebbek, hiszen a csapatot finoman szólva sem erősítették meg télen. A Loki viszont értékes pontokat veszített a dobogóért folytatott harcban – olyannyira, hogy le is csúszott onnan.
(fényképek forrásai: nb1.hu, dvsc.hu)
Az NB I-es mérkőzésekről készült videós összefoglaló írásunkat keresd hétfőn, amikor a forduló legszebb góljára is szavazhatsz!
Ez történt ma az NB I-ben

Két mérkőzés maradt mára az NB I-ből.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!