Bayern München–SC Freiburg 4–2 Uli Hoeness, a bajor klub elnöke tegnap este nekitámadt Louis van Gaal vezetőedzőnek egy tévéműsorban. Hogy maga az időpont és az elhangzottak tartalma mennyire volt jó és valós, arról már most rengetegen vitatkoznak. Mi maradunk a ténynél: a Bayern olyan játékosok vezérletével győzött ismét, akik közül többen egészen mostanáig nem fértek be a tréner elképzeléseibe. Lehet, hogy páran végleg bejátszották magukat a kezdőbe, ugyanakkor mindenki Martin Demichelis szavain elmélkedik, hogy vajon megy-e az argentin vagy sem? Közben meg elfelejtik, hogy a csapat mászik ki a gödörből. Na, ezt mondjuk már megszoktuk… Werder Bremen–1. FC Nürnberg 2–3 Érdekes volt látni, hogy Marko Marin az oldalvonal mellett összeszólalkozott Thomas Schaaf vezetőedzővel, hogy Marko Arnautovics a lecserélését követően a cipőjét dobálja, majd összeszólalkozik Klaus Allofs sportigazgatóval. A csapatkapitány, Torsten Frings szerint hiányzik a csapatból a gyilkos ösztön. Valami nagyon nincs rendben Brémában, és bár a mostani vereséget lehet egy kicsit megint a balszerencsére fogni, nekünk valami azt súgja, hogy Schaaf és a játékosok kapcsolata kezd elfáradni. Márpedig ha ez így van, akkor a Weser partján valóban csak a „Mittelmass” maradhat. A Nürnberg remekül használta ki mindezt, és megérdemelten hozta el a három pontot, a két német-török fiú teljesítménye pedig reménykeltő lehet a jövőre nézve. VfL Wolfsburg–VfB Stuttgart 2–0 Edin Dzeko a lehető legjobbkor villant ismét, és fejesei három pontot értek csapatának. Mondjuk az a lassításnál jól látszott, hogy a játékvezetőnek látnia kellett volna, hogy Simon Kjaer fejese már áthaladt a gólvonalon, igaz, Frank Lampard emelése óta tudjuk, nincs ez mindig így. Volt szó róla, hogy esetleg elveszik a vezérfarkastól az első gólt, de végül mégis megtarthatta azt. A „sváboknak” most nagyon nem ment, egyedül talán Martin Harnikon látszott az akarás, és ha Jens Keller nem tudja felpörgetni fiait, akkor félő, hogy az edzőváltás okozta lendület tiszavirág életű volt csupán… 1. FC Köln–Hamburger SV 3–2 Az edzőváltás is meghozta a maga lendületét Kölnben, a csapat nagy csatában nyerni tudott, és ezzel elérte azt, hogy a szurkolók által igencsak utált Michael Meier menedzser bejelentse: Frank Schäfer marad a csapat edzője. Igaz, a sikerhez kellett a szupernova, vagyis Milivoje Novakovics remeklése, aki mesterhármasával elintézte a Hamburgot, de ne legyünk igazságtalanok, hiszen Lukas Podolski is ott volt a szeren a maga két gólpasszával. Kölnben most egyelőre minden szép és jó, Hamburgban annyira nem, igaz, pánikhangulat nincs, nem is kell miért aggódni. A fiatal dél-koreai, Heung-Min Son olyan szép gólt lőtt, amire alighanem neves elődje, Csa Bum Kun és elégedetten csettintett, ha látta. 1. FC Kaiserslautern–Borussia Mönchengladbach 3–0 Mint ahogyan Fritz Walter is elégedetten csettintett odafenn, ha látta, milyen gólt lőtt például Christian Tiffert, és hogy milyen hajrát vágott ki egykori csapata. A két kríziscsapat találkozóját a „vörös ördögök” nyerték a „darazsakkal” szemben, utolsó helyre taszítva őket ezzel a tabellán. Van egy olyan sanda gyanúnk, hogyha nem lett volna a Bayer Leverkusen elleni kupabravúr, akkor már nem Michael Frontzecknek hívják a csapat edzőjét, de mostantól csak a siker elfogadható számára. Szombaton a Bayern München érkezik. Ha ezt a mérkőzést valamikor a hetvenes években játszanák, nem is lenne megalapozatlan a reménykedés, így viszont… St. Pauli–Eintracht Frankfurt 1–3 Gekasz, és megint Gekasz. Lassan már fel sem kapja az ember a fejét, hogy a görög gólzsák megint kinyílt, miképpen arra sem, hogy Giorgiosz Tzavellas megint adott egy gólpasszt. Korábban Ioannis Amanatidisznak is feküdt valamiért Frankfurt, ki tudja, lehet, hogy görögöket kellene szerződtetni, mert ez az egyik sikerrecept náluk. Meg az, hogy hagyják Michael Skibbét dolgozni. A hamburgiak egyébként saját magukkal babráltak ki, egy nullás vezetés után buta tizenegyest hoztak össze, nem is beszélve Gerald Asamoah kiállításáról. Ez is tanulópénz egy újonc számára. Schalke 04–Bayer Leverkusen 0–1 Jupp Heynckesnek alighanem minden edzői tudására és rutinjára szüksége volt ahhoz (az orvosi csapatról nem is beszélve), hogy rövid kispaddal, és több sérülttel is rendelkező csapatát valahogy gatyába rázza a gelsenkircheni találkozóra, de nemcsak fizikálisan, taktikailag, hanem mentálisan is, hiszen fiai elbuktak a ’Gladbach ellen a Német Kupában. Sikerrel járt. Ellenfelük lőtt ugyan három kapufát, meg szükség volt René Adler kapus jó teljesítményére is, de egy remek csere elég volt a sikerhez. Ja, hogy megint kikapott a Schalke? Ez (a bántás legkisebb szándéka nélkül) sokak számára már nem meglepetés, magyarázni azonban nehéz, főleg, hogy már november van. Christoph Metzelder ki is mondta, amitől sokan rettegnek arrafelé: „Abstiegskampf!” Felix Magath vezetőedző szerint a pénteki, Freiburg elleni meccs fontosabb lesz a BL-nél. Nem meglepő: alighanem az állása lehet a tét… FSV Mainz–Borussia Dortmund 0–2 Abban biztosak lehetünk, hogy Jürgen „Kloppo” Klopp, az egykori mainzi mester egy bántó szót nem kapott a hazai drukkerektől a sárga-feketék tegnapi sikere után. Igaz, tett is érte, hogy ez így legyen, hiszen ha ezt a találkozót mondjuk Münchenben vagy Stuttgartban rendezik, akkor mindkét gólnál a rá jellemző módon, ökölrázással és heves gesztikulálással ünnepelt volna, de most beérte egy szolidabb verzióval is. Az is lehet, hogy azért is fogta vissza magát, mert érezte, tudta, hogy ez egy nehéz találkozó. Igaza volt. Ha nulla egynél Eugen Polanski egyenlít büntetőből, akkor lehet, hogy most az következne, hogy Szalai és társai elintézték a Dortmundot, de nem ők, hanem Mario Götze és Lucas Barrios volt a nyerőember. De talán helyesebb, ha azt írjuk, hogy a CSAPAT, merthogy ez igazi csapatmunka volt. Hiába a fiatal átlagéletkor, mindig akad olyan, aki sokszor rutinos rókákat megszégyenítően képes lendíteni a gárda szekerén. Kár, hogy Hajnal Tamás már egy ideje nincs köztük… Megkockáztatjuk: ilyen erős, szervezett és jól játszó Borussia Dortmundot 2002 óta nem látott Németország. Nem véletlen az összehasonlítás, Klopp elmondása szerint azonban „nulla egész nulla százalékban gondolnak a bajnoki címre.” Na, ez az, amit sokan nem hisznek el nekik. Mi sem… TSG Hoffenheim–Hannover 96 4–0 Nehéz egy olyan találkozóról bármit is mondani, aminek a során az egyik csapat korán emberhátrányba kerül, majd egy ideig bírja, és aztán megadja magát. Mirko Slomka, a vendégek mestere is valami ilyesmit mondott a találkozó után. Való igaz, ha nem fogyatkoznak meg idejekorán, akkor most nem az izlandi Thor Gyfli Sigurdsson lenne a hős, hanem valaki más, de mivel a futballban sincs ha, így a sinsheimiek léptek fel a dobogóra, és nem a hannoveriek. Nagycsapatot (a Dortmundot leszámítva) továbbra se keressünk a pódiumon, de pont ezért is olyan izgalmas a német bajnokság, nemde? Lendvay Lajos
Ez történt a Bundesliga tizedik fordulójában
A Borussiák tulajdonképpen keretbe zárják a többieket, hiszen a Dortmund legfelül, a Mönchengladbach legalul áll a tabellán, miközben néhány csapat továbbra is vergődik, néhány pedig jön föl, mint a talajvíz. Kölnben egy szupernova is becsapódott, igaz, nem a „kecskések” kárára. Visszatekintünk a tizedik játéknapra.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!