Fotó: index.hu
Közel vagyunk ismét ahhoz, hogy külföldi kapitánya legyen a magyar futballválogatottnak. Amikor Lothar Matthäus 2003 végén megérkezett, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) mögé bújt, utána már nem is egy, hanem két holland edző (Koeman, van Buuren) érkezett, akkor meg mögéjük bújt mindenki. Most meg mindenki az elnök, Csányi Sándor mögé bújik be (vágott közbe). A kritikákkal mindenki közvetlenül őt veszi célba. Őt találják meg mindennel, mintha az ő szerepvállalása okozta volna a súlyos vereséget, mintha például ő nevelte volna ki a játékosokat, ő készítette volna fel a válogatottat. A főtitkár felelősségéről nem hallottam, a szakmai ügyeket intéző alelnök sem elemzett, és ami a leginkább érthetetlen, a sportigazgató, Nyilasi Tibor sem vont le nyilvánosan semmilyen következtetést, azon kívül, hogy Szalainak inkább a pályán kellett volna teljesítenie, és nem a száját kinyitnia. És hol vannak egy ilyen sorsfordító helyzetben az MLSZ elnökségének tagjai? Az a grémium, amelyik a legtöbb döntést hivatott meghozni és az irányvonalat meghatározni. Közülük senki meg nem szólalt. A legfájóbb az, hogy nem mondott véleményt, nem vont le következtetést az NB I.-es klubok által delegált Tarsoly Csaba sem. Mit várt tőlük? Nem az unalomig ismert lózungokat, hanem hogy konkrétan miben látják a kudarc okait. Kíváncsi vagyok, hogy ülnek mostantól a stúdióba a nézők elé azok a kommentátorok és szakértők, akik ugyancsak azt hajtogatták: reális esélyünk van a továbbjutásra, meg a hollandok legyőzésére. Akkor a válogatottal együtt most ők is leszerepeltek, nem? A magyar fociban valakiknek fel kell vállalniuk azt, hogy elmondják, szerintük mit kell mostantól másként csinálni, hol veszítik például el az utat azok a magyar tehetségek, akik szerintük ott vannak az utánpótláscsapatokban. Egyáltalán, mit értünk mi tehetség alatt, és mit a spanyolok, az izlandiak, a németek vagy bárki más? Lehet, hogy nem ugyanarról beszélünk? A korábban a Puskás-Suzuki Kupán kiemelkedő teljesítményt nyújtó Álvaro Morata már a Real Madridban, C. Ronaldo mellett rugdossa a gólokat. Bobál Gergely Morata rekordját megdöntve lett gólkirály a tornán, most az NB III.-ban játszik. De ami a legfontosabb, a magyar futball nem fog előremenni, ha örökösen csak a konfrontáció elkerülésére törekszünk. Még nem hallottam olyat, hogy az elmúlt öt évben két magyar edző keményen, érvekkel felvértezett szakmai vitát folytatott volna. A külföldi szakembereket persze minden lehetséges alkalommal kórusban szapulják, míg ugyanolyan szituációban egy másik magyar edzőnek csak türelmet és nyugodt körülményeket kérnek. Észre kellene venni, hogy a nyugalom is okozhat károkat. Csányi Sándor az egyenes beszédet hiányolta a labdarúgásból. Engem a cinkos hallgatás is bosszant. Mindketten az üzleti világból jövünk, és egyszerűen nem ehhez vagyunk szokva. Az elmúlt öt évben a klub és én azért voltunk sokszor ellenszenvesek, mert ütközni mertem, ha az érdekeimet kellett védeni, akár az MLSZ-szel szemben is. Máshol sem hátráltam meg – nem olyan jellem vagyok. Ha nincs végre egy, a részleteket, összefüggéseket őszintén feltáró elemzés, akkor maradunk ebben a langyos pocsolyában, és mindenki sárral fröcsköl be minket, aki eltrappol mellettünk. Aztán a mosakodásra megy el az energiánk. Így nem lehet fejlődni. Ahhoz előbb ki kell mászni a pocsolyából. És főleg nem azt kommunikálni róla, hogy pezsgőfürdő. Ez a történelmi vereség egyben egy igazi történelmi esély is, amelyet nagyon meg kellene ragadni. Ehhez viszont nem fogadhatunk el olyan értékeléseket, amilyet például a szövetségi kapitány mondott, ráadásul a szövetség honlapján.
A teljes interjút ide kattintva tudod elolvasni!
Ez a foci pocsolya, nem pezsgőfürdő – interjú

Az amszterdami megalázó 1-8 után két választása van a magyar futballnak. Marad minden a régiben, vagy alapjaiban forgatják fel. Garancsi István, a magyar bajnokságot vezető Videoton tulajdonosa az utóbbit szeretné, ezért tovább gerjeszti a vitát. Szerinte a Huszti-levél óta csak a széthúzás lett nagyobb, de hogy mi jöhet, arról az Indexnek adott interjújában beszélt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!