KGHM Zagłębie Lubin – MKS Cracovia Két ellentétes formát bemutató csapat találkozik a lubini Dialog Arenában. A helyi „Miedzowi" tavasszal még veretlen, hat mérkőzéséből mindössze kettőt adott döntetlenre, egy kivételével mindegyiken kapuba talált. Ha a statisztikára nézünk, ma is bátran fogadhatunk a vörösréz-csapat góljaira, ugyanis a Cracovia védelme eddig minden Lubinban tett ekstraklasás látogatás során legalább kétszer kapitulált. A „Pasy" amúgy is csapnivaló eddig tavasszal. Egy mérkőzést sikerült megnyerniük, a maradék öt találkozón azonban vesztesként hagyták el a pályát Orest Lenczyk tanítványai, és a középmezőny biztonsága helyett immár csak három pontra vannak a kieső helyektől. A viszonylag sok kapott gól is sok gondot jelent a rutinos mesternek. A kapuban sem Łukasz Merda, sem Marcin Cabaj nem mutatott jó formát idén, ezúttal az utóbbi kap majd lehetőséget a bizonyításra. A krakkóiakkal nem utazott el Dariusz Pawłuszinski és Arkadiusz Baran sem, azonban a gyomorrontáson átesett Paweł Sasin már jelezte, hogy készen áll a játékra. Zagłębie Lubin – Cracovia Lubin, Dialog Arena, 17:45 az őszi mérkőzésen: 1–1 Lech Poznań – Akra Gdynia A bajnoki címért hajtó „Kolejorz"-nál egy visszatérés van készülőben – Marcin Kikut súlyos sérülését követően ismét ott van a házigazdák keretében, legutoljára novemberben játszott egy Zagłębie Lubin elleni 1-0 alkalmával. Nagy a lelkesedés Poznań-ban, szépen fogynak a belépők, telt ház várhatja a játékosokat. Habár a tabella alapján a mérkőzés "fix egyes," nem lehetnek nyugodtak a vendéglátók. Az Arka ugyanis a 2001–2002-es szezonban szenvedett utoljára vereséget a Lech stadionjában. Dariusz Pasieka vezetőedzőnek ez lesz ugyan az első fellépése trénerként a Bułgarska utcában, de játékoskorából szép emlékeket őriz innen. Még a Zawisza Bydgoszcz focistájaként 5-1-es sikernek örülhetett az 1989/90-es szezonban, pedig akkor a Lech bajnokságot nyert. Két védőjére ma azonban nem számíthat, Mateusz Siebert és Wojciech Wiczyński is sérülés miatt nem tarthat a csapattal, így akár a húszéves Piotr Robakowski debütálására is sor kerülhet. Lech – Arka Poznań, 20:00 az őszi mérkőzésen: 1–1 Cser Zsigmond
Ekstraklasa-beharangozó, 2010. április 9.
Pénteken két meccsel indul a 24. játéknap.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!