A két csapat február 20-án szintén a fővárosi Groupama Arénában találkozott egymással, akkor 2-0-s zöld-fehér siker született, és ezúttal is meglepetés lenne, ha a vendégek pontot szereznének. A húszpontos előnnyel éllovas FTC idén 2004 után lehet ismét bajnok. A második helyen álló Debrecen a Budapest Honvédot fogadja. A hajdúsági együttes idén még veretlen, ráadásul mindhárom találkozóját megnyerte a Nagyerdei Stadionban. A harmadik Videoton a sereghajtó Békéscsabát látja vendégül, a két csapat közti "szakadék" ugyanakkor korántsem jelenti azt, hogy Zoran Spisljak együttese esélytelen lenne, ugyanis a 21. fordulóban ponttal távozott a fehérváriak ideiglenes felcsúti otthonából. Az Újpest és a Diósgyőr egymás elleni összecsapásán mindkét csapat egy rossz szériát szakíthat meg: a lila-fehérek legutóbbi négy bajnokijukon nem tudták begyűjteni a három pontot, míg a miskolciak sorozatban hat idegenbeli mérkőzésen maradtak nyeretlenek. Az OTP Bank Liga 25. fordulójának programja:
szombat: Újpest FC-Diósgyőri VTK 15.30, v.: Vad II. Videoton FC-Békéscsaba 1912 Előre, Felcsút 15.30, v.: Németh Á. Paksi FC-Vasas 15.30, v.: Farkas Á. MTK Budapest – Szombathelyi-Swietelsky Haladás, Dunaújváros 15.30, v.: Andó-Szabó DVSC-TEVA – Budapest Honvéd 15.30, v.: Kassai Ferencváros-Puskás Akadémia 18.00, v.: Bognár
Egyre közelebb a bajnoki címhez a Ferencváros (előzetes)


A Puskás Akadémia elleni hazai összecsapáson újabb lépéssel közelebb kerülhet a bajnoki címhez a listavezető Ferencváros az OTP Bank Liga szombati 25. fordulójában.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!