Izgalmasan kezdődött a Mlada Boleslav – Kladno mérkőzés. A hazaiak már a második percben veszélyeztettek Chramosta lévén, de a csatár nem tudta elrúgni a labdát a kimozduló kapus fölött. Ezután jött csak a feketeleves a boleslavi játékosok számára, mivel a kiesés ellen menekülő Kladno megszerezte a vezetést. Egy vendég szabadrúgás után röviden szabadítottak fel a védők és a visszatett labdára Strnad csapott le és azt kapásból berúgta a hálóba. (0–1) A mérkőzésen ezután inkább a Mlada Boleslav irányított, de nagy helyzeteket nem tudtak kialakítani. A legnagyobb ziccerre az utolsó percig kellett várnia a hazai publikumnak, mikor egy felívelt labda valahogy eljutott Sylvestre elé, aki túl nagy gólt szerettet volna rúgni és csak a felső kapufát találta el. Tehát nem sikerült az új edző, Karel Stanner bemutatkozása hazai pályán, majd talán idegenben meglesz az első pont.
A másik vasárnapi mérkőzésen a vendég Slováckonak nagyon kellett volna a három pont, hogy kikerüljenek a kiesőzónából, de ehhez győzni kellett volna az Olomouc vendégeként. A találkozó folyamán a kapusoknak nem kellett infarktus miatt izgulnia, mivel egyik kapu előtt sem alakult ki veszélyes szituáció. Mégis inkább a vendégek jártak közelebb a gólszerzéshez, de a két ziccerből egy sem ment be. Azonban az 57. percben jött a hazaiak gólfelelőse, Michal Ordos, aki egy remek beadás után fejelt szép mozdulattal Filipko kapujába. (1–0) A tipikusan egygólos mérkőzést a szerencsésebb Olomouc nyerte, így tartják a lépést az élmezőnnyel, míg a Slovácko már öt mérkőzése nyeretlen.
Mlada Boleslav – Kladno 0:1 (0:1) Gólszerző: 4. Strnad. Sárga: 17. Sylvestre, 65. Kulic – 42. Novotny, 72. Prochazka, 86. Zachariás. Nézőszám: 3021.
Olomouc – Slovácko 1:0 (0:0) Gólszerző: 57. Ordos. Sárga: 73. Dreksa. Nézőszám: 4774.
Egy góllal nyert az Olomouc és a Kladno
A Kladnónak sikerült meglepetést szerznie, így elrontotta Karel Stanner bemutatkozásást a kispadon.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!