Spanyolország fél fogára sem volt elég Dél-Korea, a vezetést Fernando Torres szerezte meg, a Chelsea csatára mellett betalált Xabi Alonso, Santi Cazorla és Alváro Negredo, amire csak egy válasz érkezett az ellenfél részéről, igaz csak a második félidőben sikerült eldönteni a találkozót. Több szempontból is sikeresnek volt mondható spanyol részről a felkészülési mérkőzés, a sokat kritizált Torres szerezte meg a vezetést és a cserecsatár Negredo is betalált, mindemellett önbizalmat is adhatott Vicente del Bosque együttesének. Svédország villámgyorsan előnyre tett szert, amit növelni is tudott, Izland gyakorlatilag végig loholt az eredmény után, de nem sikerült utolérni. Hollandia a szlovákok közreműködésével szerzett vezetést, amit már nem adott le, sőt, növelni tudott. Meglepetésre a németeket alaposan helyben hagyó Svájc otthon kapott ki egy góllal Romániától, ami jól mutatja, mennyire nem kiegyensúlyozott egy-egy Eb-résztvevő aktuális formája, de ide sorolhatnánk a hollandokat is. Spanyolország–Dél-Korea 4–1 (Torres 11., Alonso 52. – tizenegyes, Cazorla 56., Negredo 82. illetve D. Kim 43.) Hollandia–Szlovákia 2–0 (Salata 8. – öngól, van der Vaart 75.) Svédország–Izland 3–2 (Ibrahimovic 2., Toivonen 14., Wilhelmsson 81. ill. Sightorssón 29., Jonassón 90+3.) Svájc–Románia 0–1 (Grozav 56.)
Eb 2012: Kezdenek formába lendülni a nagyágyúk
Spanyolország, Svédország és Hollandia is nyert, míg Svájc alulmaradt a románokkal szemben.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!