A debreceni kezdőcsapatból senki sem lépett pályára. Ezt tervezted, vagy a Videoton elleni mérkőzés halasztása miatt alakult így?
– A keddi edzőmérkőzésnek kifejezetten az volt a célja, hogy a pénteken keveset – Sadjo, Menougong, Somorjai – vagy egyáltalán nem játszó – Búrány –, és a sérülésből felépülő – Jeknic, Zsivoczky – játékosokat meccsen lássam, ott bizonyítsák, milyen állapotban vannak. A formába hozás könnyebben megy edzőmérkőzésen, különös tekintettel arra, hogy még az NB III-as bajnokság sem indult el.
Mi volt a program azok számára, aki nem léptek pályára?
– Délelőtt a keret mind a 24 egészséges tagja részt vett az edzésen – csak az egész tavaszt kihagyó Horváth Gábor és a felépülőben lévő Huszák Tamás hiányzott –, délután pedig azok a játékosok, akik nem játszottak, külön terheléses edzésen vettek részt. A Tomor-Lak ellen az első kerethez tartozó játékosok egy félidőt plusz 20 percet játszottak, utána az NB III-as keret tagjainak adtam lehetőséget. Így oldottam meg, hogy azok is kapjanak meccsterhelést, akiknél a hétvégén is elmaradt.
Mi a véleményed a fiatalokról?
– Szófogadóak, jól hajtották végre azokat a taktikai elemeket, amit a déli órákban tartott elméleti foglalkozáson mondtam el nekik. Az az elképzelésem, hogy azok, akik a periférián vannak vagy az utánpótlásban játszanak ismerjék ugyanazt a szisztémát, mint az első csapat és ezt nemcsak a 4-4-2-es alapformációra, hanem a taktikai elemekre is értem. Majd belejönnek, szeretem, ha izmosodnak.
Mire számíthatnak a szurkolók jövő szerdán, akkor sem a hétvégén bajnoki mérkőzésen játszók lépnek pályára edzőmeccsen?
– Akkor is a meccsterhelés biztosítása lesz a cél. Nem ugyanaz, ha edz valaki és nem ugyanaz, ha mérkőzést játszik, másképp áll hozzá a szervezet, másképp áll hozzá az idegrendszer; nem beszélve arról, hogy az ellenfél mindig plusz motivációt jelent. (dvtk.eu)
DVTK: A meccsterhelés volt a lényeg
Edzőmérkőzést játszott a DVTK kedd délután a Tomor-Lak ellen. A 6–2 arányban megnyert mérkőzés után Tornyi Barnabást, a DVTK vezetőedzőjét kérdezték a látottakról.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!