Balla László, Sütő Szilárd és Szélesi Zoltán (Fotó: Szabó Krisztián)
Nagyon örülünk annak, hogy vendégül láthatunk. Melyek az első benyomásaid? – teszi fel a kérdést a dvtk.eu. Mindig nagyon szívesen jövök Diósgyőrbe. Természetesen több mérkőzést is megtekintettem az elmúlt hónapokban, így nem volt teljesen ismeretlen a közeg. Mindig parádés a fogadtatás. Benczés Miklóst nem kell külön megemlítenem, hiszen biztosan mindenki tudja, hogy nem olyan régen még a keze alatt dolgoztam Felcsúton, nagyon jó a kapcsolatunk. Miklós bemutatta az új edzőközpont épületét, a közeljövő terveit, és volt szerencsém beszélgetni a klub alkalmazottaival, valamint az edzőkollégákkal.
lyenkor, mint az U17-es válogatott kapitánya, vagy mint a felnőtt válogatott szövetségi edzője nézel szét? Ketté lehet egyáltalán választani? Én nem választanám külön. Korábban Robert Kilinnel, az U20-as és az U21-es válogatott szövetségi edzőjével már több alkalommal látogattunk meg akadémiákat. Inkább azt mondanám, hogy egy globális képet szerettem volna kapni. Úgy invitált meg Miklós, hogy jöjjek el, mert jó benyomást fognak tenni rám. Ezek szerint sikerült? Miután megnéztem az új épületet, az új stadion és az edzőpályák terveit, azt kell, hogy mondjam, hogy káprázatos. Látszik, hogy a klubvezetésnek nagyon komoly tervei vannak, amelyek egy része már meg is valósult. Az már most látszik, hogy világszínvonalú körülmények lesznek Diósgyőrben. A pályák mennyisége, minősége és a kiszolgáló épületek szenzációsak. Az öltözőktől a büféken át az irodákig látszik, hogy remek munkát végeztek a szakemberek. Nem mondom, hogy páratlan, mert Magyarországon szerencsére sok hasonló beruházás is zajlik, illetve tervben van, de nagyszerű, hogy végre Miskolcon is lesz egy ilyen komplexum.
A teljes interjút IDE KATTINTVA tudod elolvasni!