Minden bizonnyal a Pulhac – Zivny – Daminuţă – Scarlatache védelmi tengellyel fog felállni a Dinamo Bukarest csapata a Gaz Metan Szászmedgyes elleni bajnoki találkozón, ugyanis Dragoş Grigore és Lucian Goian után a bal szélső Zia Diabate is lesérült az Unire Urziceni elleni rangadón, Cosmin Moţi pedig ugyanazon a mérkőzésen szerzett sárga lapjának köszönhetően egyfordulós eltiltását tölti. „Kénytelen leszek a Zivny – Daminuţă középső párossal kezdeni a találkozót. Diabate ugyan még felépülhet a mérkőzésre, azoonban ez még kérdéses. Sajnos a visszavágókör eddigi nyolc összecsapásán egyik alkalommal sem tudtam felállítani ugyanazt a védelmet. Úgy érzem minden lehetőséget kipróbáltunk a számos sérülés következményeként. Mindennek a tetejébe Moţit is eltiltották, így nagyon nehéz dolgunk lesz" – panaszkodott Ţălnar. A szakember hozzátette, hogy nem tartja behozhatatlannak a CFR négy pontos előnyét a bajnokságban. „Hiszek a csapatomban, le tudják dolgozni ezt a hátrányt. Egyelőre még 30 pont van játékban, a folytatásban bármi megtörténhet. Meggyőződésem, hogy a következő mérkőzéseink nehezebbek lesznek, mint a Steaua, az Urziceni, vagy a CFR ellen, és ha tudjuk hozni a pontokat, az élre kerülhetünk. Remélem, minél hamarabb túl tudjuk tenni magunkat ezen a nehéz perióduson" – folytatta az edző.
(onlinesport.ro)
Fordította: Ifj. Deák Endre
Dinamo: Lyukas a védelem
Egyre súlyosabb problémákkal küszködik a Dinamo Bukarest, ami a csapat védelmét illeti. Cornel Ţălnar edző kispados védőkből kénytelen felépíteni védőfalat a Gaz Metan elleni bajnoki mérkőzésen.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!