Diego, ez isteni volt!

Az a Diego, aki – bízvást állíthatom – kiérdemelné a címbeli dicséretet, nem más, mint az Internazionale csatára, aki egészen elképesztő egy hónapot tudhat maga mögött. Csapatát előbb kupagyőzelemhez segítette a Roma ellen, majd az ő találatával verte meg az Inter a Siénát, legvégül pedig egymaga eldöntötte a BL-trófea sorsát két találatával.
Ilyen teljesítmény láttán két gondolat biztosan felmerül az emberben: először, hogy hol volt eddig, másodszor, hogy lesz-e belőle Aranylabdás?
Az argentin játékos húsz évesen kezdte profi karrierjét az argentin első osztályban. Csak 2004-ben döntött úgy, hogy kipróbálja magát Európában, ekkor a nagycsapatnak jóindulattal sem nevezhető Genoához szegődött el. Azonban már itt is sikerült kitűnnie gólérzékenységével, 59 meccsen 33 gólt szerzett. Játszhatott volna már ekkor olasz kupadöntőt, de egy sérülés megakadályozta ebben. A szezon végén úgy döntött, testvérét követve a Zaragozához szerződik, így 2005 őszétől kezdve a spanyol klub játékosa lett. Ha azt mondjuk, meghálálta a bizalmat, közhelyesen hangzik, de mégis igaz: száznyolc bajnokin 51 gólt szerzett, legemlékezetesebb mérkőzésén mesternégyest lőtt a Real Madrid ellen. Ez nem valamiféle felkészülési meccs volt ám (bár így is sokan cserélnénk vele, azt hiszem…), hanem a 2006. évi spanyol Szuperkupa-döntő! A következő évben, nem meglepő módon csapatkapitány lett, a bajnokságban a hatodik helyet érte el a csapat az ő vezérletével, és nem utolsósorban a góljaival: alig maradt le a góllövőlista éléről, csak kettővel kevesebb találatot szerzett, mint a 25 gólos van Nistelrooy.
Ami ezután következett, arra talán nem számított Diego: a Zaragoza katasztrofális idényt teljesítve kiesett a La Ligából. Mivel Gabriel öccse ekkor már rég a Barcelonában profiskodott, a másodosztály helyett inkább visszatért Olaszországba, korábbi egyesületéhez, a Genoához. Ezuttal sem zárt gyenge szezont, 31 bajnokiján 24 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, Ibrahimovics mögött második lett a góllövőlistán. Nem csoda, hogy felkeltette az Inter vezetőinek a figyelmét. Leigazolását követően első bajnokiján, a Milan ellen rögtön góllal mutatkozott be. És ahogy az elmúlt hónap játéka mutatja, góllövőcipőjét azóta sem vesztette el.
Érdekes, hogy ennek ellenére az argentin válogatottban nem számít alapembernek. Igaz, már 2003-ban bemutatkozhatott, de azóta húsz alkalommal sem szerepelt. Erre ugyan van esélye a nyáron, épp a vb ideje alatt 31. születésnapját ünneplő játékosnak, de könnyen lehet, hogy Messi és Agüero mellett csak a kispadon jut neki hely. A sors furcsa fintora lenne, ha egy friss BL-győztes, olasz bajnok és kupagyőztes csatár az év legfontosabb eseményén nem mutathatná meg tudását a világnak.
És az a legszebb, hogy még ha egy percet sem játszik, akkor is ő lehet – megérdemelten! – az idei Aranylabda fő esélyese.
Czégé Imre Pál