Détárinak fújt, Messinek lengetett – visszavonult Kassai segítője

Utolsó mérkőzés, utolsó érintés, hogy a híres Edda-sláger szövegét idézzem?
Valami véget ért, valami fáj, hogy egy Bonanza Banzai szöveggel válaszoljak. Eltelt huszonkilenc év, az 1983-ban indult játékvezetői pályafutásom befejeződött, de őszintén remélem, hogy csak az első félidő ért véget, és most következik a második félidő. Mindenestre felemelő érzés volt, hogy Berzi Sándornak és Puhl Sándornak köszönhetően búcsúmeccsemre összeállhatott a Kassai, Erős, Vámos trió, amellyel a legnagyobb sikereimet elértem. A mérkőzés végén Berzi Sándor, a Játékvezető Bizottság elnöke egy gyönyörű vázával ajándékozott meg "Búcsúmérkőzésed emlékére" felirattal, és elmondta, hogy a jövőben is számítanak a munkámra a labdarúgásban. Természetesen Viktorék is köszöntöttek, ha stílszerű akarok lenni, "elköszöntöttek". Ami azonban igazán jól esett, hogy a Paks és a Videoton vezetői mellett Éger László, a paksi csapat kapitánya is gratulált és saját mezét hozta el nekem ajándékba.
Milyen volt újra a Kassai, Erős, Vámos trió tagjaként szerepelni a Videoton-Újpest mérkőzésen?
Ha nem haragszol, a búcsúzáshoz venném a pénteki Paks-Pápa találkozót is, a legjobban mindkét meccs után annak örültem, hogy egyik alkalommal sem mi voltunk a főszereplők, és nem történt olyan tévesen megítélt szituáció, amely befolyásolhatta volna az eredményt, vagy vitára adhatott volna okot. Visszatérve a Kassai, Erős, Vámos trióra vonatkozó kérdésre: bizsergető érzés volt. Viktor remek felfogásban, remek taktikával vezette a találkozót, ebből is látszik, miért ő a világ egyik legjobb, ha nem a legjobb játékvezetője napjainkban.
Taktikával? A játékvezetőknek hogy lehet taktikája?
Bármilyen furcsán hangzik, minden mérkőzésnek, minden szituációnak létezik játékvezetői taktikája. Ezt igazolta vissza, hogy a mérkőzésen mindössze három sárga lap volt. Ez az utóbbi időben nagyon ritkán fordult elő a két csapat különböző mérkőzésein.
Kaptál valami biztató jelzést az utolsó pillanatokban Kassai Viktortól vagy Erős Gábortól?
A pályán most is végig biztattuk, segítettük egymást. De ez nem különös nálunk, hiszen jól ismerjük, fél szavakból is megértjük egymást, megérezzük egymás rezdüléseit.
Éreztél valaha félelmet a pályán?
Talán a pályafutásom elején, még az alacsonyabb osztályokban. 1983-ban kezdtem a játékvezetést Székesfehérváron, a szamárlétra legaljáról a körzeti bajnokságban, másfél év múlva felkerültem a megyei I. osztály utánpótlás keretébe. Visszatérve a félelmetes szituációra, egyszer, egy NB III-as mérkőzésről rendőri segítséggel távoztunk, mivel a hazai csapat majális hangulata másfajta emelkedettséget is okozott, amely véralkohol szintben is kifejezhető volt, így ebben "majális hangulatban" nehezen tűrték csapatuk vereségét.
Nagy nevek, nagy sztárok. Volt-e konkrét élményed a világ legjobb futballistáival kapcsolatban?
Egyszer a Franciaország-Litvánia mérkőzést vezettük, és a francia sztár, Thierry Henry álláspontja szerint túlzottan sokszor állítottam meg lesen az első félidőben. Ezért, hogy úgy mondjam, nem hagyott bennem kellemes emlékeket a viselkedése. A fenegyerekként számon tartott Wayne Rooney-val viszont kiváló volt a kapcsolatom. Azt persze halkan jegyzem meg, hogy a játékvezető és a játékos kapcsolata mindig eredményfüggő. 2008-ban a pekingi olimpia döntőjében Argentína és Nigéria válogatottjai csaptak össze. Itt alkalmam volt testközelből látni Lionel Messit, akiről már akkor látszott, hogy nem akármilyen játékos. Kevésbé diplomatikusan, született zseni. Amikor még mérkőzéseket vezettem, a legnagyobb ilyen jellegű élményem Fodor Imre és Détári Lajos játéka volt. Kellemes sportemberi élményeim fűződnek a már említett Éger László játékához is.

Van ideje ilyenkor a bírónak figyelni az "esztétikát"?
Ha nem is nézőként, vagy szurkolóként, de az ember azt észreveszi, ha valaki ötven méterről a játékostárs cipőorrára tudta rúgni a labdát. Mikortól lettél főállású asszisztens?
1998-ba kerültem át a partjelzői keretbe, ahol első nemzetközi mérkőzésem egy női vb-selejtező volt Oroszország és Dánia csapatai között. A játékvezető pedig Bede Ferenc volt, aki tizenöt éve a legjobb barátom, nem mellesleg Feri a maga 271 NB I-es mérkőzésével a hazai csúcstartó. És csakúgy, mint Vágner László, rengeteget segített játékvezetői pályafutásom során.
Esetleg más emlékezetes dátum?
Már majdnem elfelejtettem, hogy 1996-ban volt az első NB I-es lengetésem. A Stadler- Debrecen mérkőzésen, amelyet egy rendkívül színes egyéniség, Vad István, Vad II Pista édesapja vezetett.
Abban az évben volt labdarúgócsapatunk utoljára az olimpán…
Ha nem haragszol, nekem van egy ennél is fontosabb dátumom erre az évre, ugyanis ekkor kötöttem házasságot a feleségemmel.
Melyik volt pályafutásod legsikeresebb időszaka?
Egyértelműen 2006 és 2010 között, a Kassai, Erős, Vámos trió tagjaként. Olimpiai döntő, vb-elődöntő, tizenkét BL-csoportmeccs, közel száz nemzetközi mérkőzés a mérleg. Csodálatos emlékeket őrzök meg a Kassai Viktor vezette hármasról, büszke vagyok, hogy tagja lehettem ennek a csapatnak.
Melyek a jó játékvezető legfontosabb ismerévei?
A legfontosabb tulajdonságok a fegyelmezettség, az átlag feletti igazságérzet, és az, hogy mindig tudjunk újrakezdeni. Van még egy fontos dolog: túlságosan nem szabad sértődékenynek lenni, mert akkor elveszít az ember mindent! Jó példa erre Kassai Viktor, aki a játékvezetés valóságos megszállottja, és egész életét a játékvezetésnek szentelte. Hihetetlen elhivatottsága már gyerekkorában is szembetűnő volt. Az sem hátrány persze, hogy több idegen nyelven beszél, angolul és németül egész kiválóan, de más nyelveken is meg tud szólalni.
A végére egy személyes emlék. Emlékszem, hogy 1990-ben Hajdú Pista tanuló párja voltál az első magyar sportriporter iskolában. Mint egykori tanulópár, cserélnél vele?
Nehéz kérdés, tudod, mindketten kiemelkedő eredményeket értünk el a szakmánkban. De annyi elfogultság engedtessék meg nekem, hogy szerintem ő a legjobb magyar sportriporter. Én meg talán elmondhatom magamról, hogy a legjobb magyar asszisztensek között voltam.

Amikor én elkezdtem, huszonöt éve, a Népsport külső tudósítójaként, még kicsit másról szólt még az újságírás. Kevésbé volt elbulvárosodva. Még lehetett a jóról is írni. Ma már feltehetően régimódi, unalmas lennék ezzel a felfogásommal. De bármilyen meglepő, én alapvetően pedagógusnak tartom magam. Ebből a szempontból igazi "american dream" az életem, napközis tanárból tíz év után igazgató lettem. A tesimunkaközösség-vezetőm, Tomhauser István rengeteget segített a fizikai felkészülésemben, ő egyébként a 110 gátas Kiss Dani edzője is. Munkatársaim szeretetét és megbecsülését jelzi, hogy a legutóbbi igazgatóválasztásnál nyolcvan százalék feletti volt a támogatottságom.