A Leverkusen nem adott esélyt a Hamburgnak a második félidőben. Mit mondott az edzőjük a szünetben? A mester azt emelte ki, hogy türelmesnek, és fejben erősnek kell lennünk. Ez remek tanácsnak bizonyult. Mindent, amit az első félidőben rosszul csináltunk, megpróbáltunk jóra fordítani a második játékrészben – és ez végül kifizetődő hozzáállásnak bizonyult. Megállítottuk a Hamburgot, átvettük a meccs irányítását, sokkal jobban megbecsültük a labdát, és kihasználtuk az adódó helyzeteinket. Miért nem ment a játék az első félidőben? Köze volt a gyengélkedésnek az egy héttel korábbi, szezonbeli első vereséghez? Nem hiszem, hogy a nürnbergi vereség bármit is befolyásolt volna. Nagyon keményen készültünk a HSV ellen, és már az első félidőben is igyekeztünk előnyt szerezni. Gyengébbek voltunk a szokásosnál támadásban, de az edzőnk szerencsére megtalálta a megfelelő szavakat, és tudtunk változtatni. Ez azt jelenti, hogy kiheverték a krízist? Nem nevezném krízisnek a vereséget, a Nürnberg-meccs csak kisiklás volt. Nem játszottunk úgy, ahogy tudunk. Bosszantó vereség volt, de komoly leckének bizonyult, amiből sokat tanultunk. Fiatal csapat vagyunk, és néha elkövetünk egy-két hibát. A fontos az, hogy tanuljunk ezekből, és visszataláljunk a helyes útra. Pontosan ezt tettük a Hamburg ellen, ami bizonyítja az erőnket. Sokáig volt beszédtéma az öltözőben a Nürnberg elleni vereség? Nem, nem igazán. Természetesen mindannyiunkat izgatott a dolog, de másnapra már túlléptünk rajta. Elég időnk volt tehát felkészülni a Hamburg ellen. A győzelem pedig jó jel a következő néhány meccs előtt. Biztos vagyok benne, hogy jól és eredményesen fogunk játszani, és megtérül a befektetett munka. Egyetért azzal, hogy a csapat sokkal nyugodtabban játszott a második félidőben? Mindenképpen. Sokkal egységesebb csapat benyomását keltettük a meccs végére. Keményen harcoltunk a közös célokért. Mindenki mindent beleadott a csapatért, és mégis higgadtak tudtunk maradni a befejezésekkor. Könnyebb a Leverkusennek jobb csapatok ellen játszani, akik nem végig a védekezésre koncentrálnak? Mindig jó olyan csapatok ellen, mint a HSV. Ha egy csapat próbál támadni, az nekünk is nagyobb teret enged, hogy támadásokat vezessünk. Meg kell szerveznünk a védekezésünket, és ha ez megvan, akkor mehetünk előre. Úgy néz ki, a Bayer a cserepadon is erős ebben a szezonban. Kroos és Reinartz nélkül kellett kiállnunk a Hamburg ellen, helyettesíteni kellett őket. Renato Augusto kiválóan vette fel a játék ritmusát, és mindent megtett a gólszerzésért. Jó tudni, hogy megfelelő játékosaink vannak a cseresorban is, akik bármikor bevethetőek, ha szükség van rájuk. Ez több lehetőséget ad a taktikai variációkra is. A Borussia Dortmund a következő ellenfél. Mi a csapat célja a hátralévő fordulókban? A biztos hely az első ötben, vagy a bajnoki címre vadásznak? Nehéz meccsek következnek, amiket már nagyon várunk. Persze, nincs könnyű meccs a Bundesligában, minden ellenfelet nagyon komolyan kell venni. Ha olyan jól tudunk játszani, mint a Hamburg ellen, akkor minden esélyünk megvan a Dortmund legyőzésére. Szóval, a végső győzelemre hajtanak? Feltétlenül! Forrás: bundesliga.de Fordította: Boldizsár Márton
Derdiyok: A Nürnberg-meccs csak kisiklás volt
A Bayer Leverkusen a vasárnapi, Hamburg elleni 4–2-es győzelemmel életben tartotta bajnoki reményeit, és visszatért a versenyfutásba. Eren Derdiyok, az egyik gólszerző többek között arról beszélt a Bundesliga hivatalos honlapjának adott interjúban, hogy ez a meccs tökéletes válasz volt az egy héttel korábbi, Nürnberg elleni vereségre.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!