Az Inter edzőváltással készült a mérkőzésre. Bár sokáig a Manchester Unitednél megbukott David Moyessal „fenyegették” a kék-feketék szurkolóit a vezetők, végül Roberto Mancini került Walter Mazzarri helyére. Vele pedig igencsak szép időszakot tudhat magáénak az Inter, épp ezért bizakodóak a csapat háza táján.
– Mancini még csak most érkezett, és ennél a néhány napnál nyilván több időre lesz szüksége ahhoz, hogy megismerje a játékosokat. Ugyanakkor ő egy rutinos róka, ráadásul nagyon jól tudja, milyen a klub körüli atmoszféra, és azzal is tisztában van, hogyan kell felkészülni egy ilyen különleges rangadóra – mondta Javier Zanetti, az Inter argentin klubikonja. Az edzőváltás egyébként senkit nem lepett meg, hiszen az Inter csupán kilencedik – igaz, a Milan sem áll sokkal jobban, hiszen mindössze két hellyel és egy ponttal előzi meg városi riválisát. Azaz akár helyet is cserélhet a két csapat a tabellán.
Derbi, Milánóból


Ma este rendezik a milánói derbit, azaz Milan-Inter meccset. És bár álljon bárhol is a két csapat a bajnokságban, ez az összecsapás mindig kiemelt figyelmet kap.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!