Az utolsó játéknap első vasárnapi mérkőzésén Kulcsár Katalin játékvezetőnő fújta a sípot több-kevesebb sikerrel. A csapatok több büntető meg nem ítélését is számon kérhették a mérkőzés végén. A 6. percben, még mielőtt kezdett volna leülni a találkozó, a Honvéd megszerezte a vezetést. Ivancsics ugratta ki Zelenkát, aki a baloldalon az alapvonalig futva kissé kisodródott. A cseh játékos a sprintje után középre tette a labdát, amelyre Danilo érkezett. A csatár első próbálkozását még védte Molnár, ám a kipattanó ismételten a Honvéd-játékoshoz került, aki nagy nehezen a kapuba továbbította azt. (0-1)
A korán jött találatnak inkább negatív, mint pozitív hatásai voltak, a mérkőzés irama nem érte el az elvárható szintet. A 28. percben a Siófok váratlanul nagy helyzetet dolgozott ki, amikor Melczer ugratta ki Délczeget, akit azonban Kemenes egy az egyben szerelni tudott. A 40. percben már a vendégek kapusa sem tudott segíteni, Honma révén egyenlített a hazai gárda. Ismételten Melczer adott remek labdát a beindulónak, aki ezúttal az egy-egy elleni párharcból győztesen került ki. Honma kilenc méterről talált a kapu jobb alsó sarkába. (1-1)
A második félidőben sem láthattak sok szép megmozdulást a stadionba kilátogatók. Az 50. percben a Honvéd újra magához ragadta az előnyt, miután a siófokiak csatára Délczeg, aki jövőre éppen a Budapest Honvéd játékosa lesz, saját kapujába fejelte a labdát. Ivancsics ívelt be veszélyesen egy jobboldali szögletet, amelyet előbb Danilo, majd Délczeg csúsztatott meg. A végkifejlet már ismert. Délczeg Gergely egyébként a két csapat őszi mérkőzésén győztes gólt szerzett, igaz, akkor aktuális csapat örülhetett az 1-0-s sikernek. (1-2)
A lassú tempó továbbra sem változott, a nézők és a pályán tartózkodók is a lefújást várták, amikor egy óvatlan pillanatban a Honvéd belőtte harmadik gólját, ezzel eldöntve a mérkőzést. A 90. percben Danilo, aki ezen a mérkőzésen is csapat egyik legjobbja volt, jobboldalról passzolt a tizenhatoson belülre, ahol Molnár-kapus és Tusori helyezkedett. A siófokiak egymástól várták a labda megszerzését, amely így érintetlenül a fiatal akadémistához, Czár Richárdhoz került. A Honvéd játékosa könnyedén lőtt középről középre, ezzel eldöntve a mérkőzést. (1-3)
A Honvéd összességében megérdemelten győzte le ellenfelét. A megszerzett három ponttal a kispestiek megelőzték a Vasast, amely a szombati játéknapon csak döntetlent tudott elérni a kupagyőztes Kecskemét ellen. A Siófok 34 megszerzett ponttal a 14. helyet szerezte meg az idei bajnokságban, így a feljutás után a bennmaradás is sikerült a vidékieknek.
Monicomp Liga, 30. forduló
BFC Siófok – Budapest Honvéd FC 1-3 (1-1)
Gólszerzők: Honma 40’, Délczeg 50’ (öngól), illetve Danilo 6’, Czár 90’
Helyszín: Révész Géza utcai Stadion (850 néző)
Játékvezetők: Kulcsár Katalin (Farkas Balázs, Iványi István)
Keretek:
BFC Siófok (edző: ifj. Mihalecz István):
Kezdősor: Molnár – Mogyorósi, Márton, Fehér, Novák A. – Csordás, Ludánszki, Tusori, Melczer – Honma, Délczeg
Cserék: Szalma, Graszl, László A., Horváth A., Katona A., Lukács T., Isaac
Budapest Honvéd FC (vezetőedző: Supka Attila):
Kezdősor: Kemenes – Horváth, Debreceni, Lovric, Hajdú – Akassou, Hidi, Vernes, Zelenka, Ivancsics, Danilo
Cserék: Kunsági, Bright, Vécsei, Labudovics, Nagy, Czár, Vólent
stumi
fotó: Babar Viktor
Délczeg már új klubjában érezhette magát
A Budapest Honvéd 3-1 arányban múlta felül a BFC Siófokot, a Monicomp Liga utolsó, 30. fordulójában. A gyors vezetőtalálat után a Balaton-partiaknak egyszer sikerült még egyenlíteniük, ám a második félidő elején a Honvéd egy öngóllal ismét előnyhöz jutott.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!