A Dél-afrikai Köztársaság Afrika déli szegletén helyezkedik el, területe 1 219 912 négyzetkilométer, népessége pedig mintegy 47 millió főre tehető, amely kilenc különböző kormányzattal rendelkező tartományban (Fokváros, Bisho, Pietermaritzburg, Kimberley, Bloemfontein, Mafikeng, Johannesburg, Nelspruit, Polokwane) oszlik szét. A kormányzati rendszer demokratikus, köszönhetően leginkább Nelson Mandela áldozatos munkájának, aki az országon kívül és belül egyaránt Dél-Afrika szimbólumának számít.
Az ország egyik sajátságossága, hogy nem egy, hanem három fővárossal is rendelkezik, így Fokváros (a törvényhozói főváros), Pretoria (a végrehajtói főváros és az állami adminisztráció) és Bloemfontein (bírósági főváros) egyaránt Dél-Afrika központi részének tekintendő. Az ország területén belül két önálló királyság is található: Lesotho és Szváziföld. A szafarik az ország jövedelmének egyik legjelentősebb forrását szolgáltatják, az egyik legismertebb a Kruger Nemzeti Park.
A világbajnokságság mérkőzéseinek összesen kilenc helyszín ad majd otthont: Johannesburg (Dél-Afrika legnépesebb városa), Fokváros, Port Elizabeth, Pretoria, Durban, Bloemfontein, Rustenburg, Polokwane és Nelspruit.
Az ország igazi kincsét a benne élő emberek mellett a sokszínű kultúra, illetve a különféle hivatalos nyelvek jelentik, amelyekből Dél-Afrikában 11-et is számlálnak. Nem hiába nevezik Dél-Afrikát „a szivárványok nemzetének”, utalva ezzel a nép toleranciájára és nemzeti lobogó változatos színösszetételére. Az elkövetkezendő videó annak idején a dél-afrikai kormány és a FIFA megrendelésére készült el, tulajdonképpen az ország egységét, és az egység megbonthatatlanságát kívánja hangsúlyozni – kissé mókás formában:
Történelmi szempontból Dél-Afrika a rögbi és a krikett országának tekinthető, de a helyiek sosem feledkeztek meg a golfról, az úszásról, az atlétikáról és persze a labdarúgásról sem. A bafana bafana (A fiúk, A fiúk) névre elkeresztelt dél-afrikai tizenegy eddig kétszer járt kint világbajnokságon, először 1998-ban, majd négy évvel később 2002-ben is sikerrel kvalifikálta magát. A rendező jogán most harmadszor is szerencsét próbálhatnak, de még Carlos Alberto Parreirával a kispadon sem túl valószínű, hogy az együttes túléli majd a csoportkört…
Az Afrikába látogató turisták körében nem meglepő módon az angol tekinthető a megszokott nyelvnek, amit az ország nagy részén a legtöbb ember kiválóan megért és jól is beszéli azt. Aki esetleg Európából tervez egy dél-afrikai kirándulást, annak az időeltolódás sem jelenthet akadályt, miután az óra itt is lényegében ugyanúgy ketyeg. Egyetlen – ám nem jelentéktelen – különbség, hogy júniusban Dél-Afrikában nem a bikiniszezon, hanem a téli időszak veszi kezdetét.
Ennek ellenére a délelőttök naposak és kifejezetten kellemesek lesznek, a meleghez szokottaknak a problémát majd az éjszakák jelenthetik, amikor hirtelen esik nagyot a hőmérséklet.
A kalandvágyók számára a történet a FIFA weboldalán kezdődhet, ahol még mindig be lehet szerezni a kívánt meccsjegyeket, majd második lépésben jöhet a repülőjegy lefoglalása. A szálláshelyeket illetően a FIFA öt évvel ezelőtt létrehozott egy segélyirodát a turisták számára, ahol bárki tanácsot kaphat azzal kapcsolatban, hogy hol is érdemes szállást foglalni, és mikre kell kiemelt figyelmet fordítani. Mert Dél-Afrikának van egy másik arca is, de ez már egy másik történet anyaga lehetne.
Az étkezés sem lehet probléma. A dél-afrikai szakácsművészet a húsokon, a gyümölcsökön, a zöldségeken és a borokon alapszik, ilyen választékból pedig eleve nehéz lenne ehetetlent alkotni. Dél-Afrikában a sör is remek, ezen belül kiváltképp dicséretes a házi gyártású Umqombothi.
A nemzeti ételek közé a Bobotie (darálthús curryvel), a Bedies (egyfajta húsragu paradicsommal és zöldségekkel) valamint különféle rákspecialitások és homárfélék sorolhatók. Efféle tengeri tálak különösen a parti-részlegekben fogyaszthatók, ám azok számára, akiknek kicsit érzékenyebb a gyomruk, ajánlatos lesz óvatosan bánniuk a curryvel és a pikáns mártásokkal, amelyek a legtöbb tálon megtalálhatók díszítésképp.
Dél-Afrika tehát hamarosan nem csak a világfutball galériájává alakul, de a látvány, a természet, a gasztronómia és a kultúra is megmutatja magát, pompás öltönybe bújtatva, utánozhatatlan afrikai természetességgel.
Dél-Afrika, a színpompás szivárványnemzet
A labdarúgó világbajnokságok történetében először költözik a torna az afrikai kontinensre, konkrétan Dél-Afrikába, Afrika egyik legreprezentatívabb és leggyorsabban fejlődő országába. A dél-afrikaiak rátermettségükön kívül hamarosan megmutathatják a nagyvilágnak sokszínű kultúrájukat, festői tájaikat, vendégszerető karakterüket, és egyszersmind leszámolhatnak néhány előítélettel. Vajon sikerül majd nekik?
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!