Celtic – Hearts 2-0 Robbie Keane először lépett pályára kezdőként a Celtic Park közönsége előtt, és nem is okozott csalódást. Az első félidő nem hozott sok helyzetet, fordulás után azonban felpörögtek az események. Diomansy Kamara szögletét követően Glenn Loovens megszerezte a vezetést a Celtic számára. A bekapott gól nagyon megzavarhatta a Hearts játékosait, mert egy perccel később Marc-Antoine Fortuné már meg is duplázta előnyét. A Celtic jóval több helyzetet alakított ki (ami nem volt nehéz, mert a vendégek még kapura lövésig sem jutottak) és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Ráadásul sikerült csökkentenie tízpontos hátrányát, mivel a Rangers csak döntetlent játszott. Azért Tony Mowbray csapatának lemaradása még így is nyolc pont a listavezetővel szemben.
Dundee United – Hamilton 0-2 Flavio és Marco Paixao góljainak köszönhetően a Hamilton elmozdult az utolsó, kieső helyről. Az ikrek közül Flavio Paixao szerezte meg a vezetést a 23. percben, a félidő vége előtt Marco pedig beállította a végeredményt. A vendégek kapusa, Tomas Cerny két óriási bravúrt is bemutatott, így a Dundee United hiába próbálkozott. Meglepetésre, de nem érdemtelenül nyert az előzetesen jóval esélytelenebbnek Hamilton.
Falkirk – Kilmarnock 0-1 Az első félidőben Marc Twaddle és Carl Finnigan is közel járt ahhoz, hogy megszerezze a vezetést a Falkirk számára, ezek a helyzetek azonban kimaradtak. Ráadásul a vendégek büntetőt reklamálhattak, mert szerintük a hazaiak kapusa, Robert Olejnik szabálytalankodott Manuel Pascalival szemben. A második félidő elején pedig már a Kilmarnock szerezhetett volna vezetést, Olejnik azonban bravúrral védeni tudott. Ami késik, nem múlik alapon a Kilmarnock az 58. percben már betalált a kapuba. Az eredmény később már nem változott, és mivel a Hamilton nyert, a Falkirk visszaesett az utolsó helyre.
Hibernian – Aberdeen 2-2 Az Aberdeen az első félidőben kétgólos előnyre tett szert. A második félidőre azonban más felfogásban futott ki a Hibernian. Anthony Stokes szezonbeli 15. gólja pedig visszahozta a reményt a „Hibs” számára. A mérkőzés hajrájában sikerült is az egyenlítés, mivel Abdesslam Benjelloun nem hibázta el a megítélt büntetőt.
Motherwell – Rangers 1-1 A mérkőzést a Motherwell kezdte jobban. John Sutton és Lukasz Jutkiewicz is kihagyta azonban helyzeteit. A 28. percben szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, és Tom Hateley a labdát a kapu felső sarkába rúgta. Joggal reménykedhetett Craig Brown csapata ekkor, hiszen öt bajnoki mérkőzés óta nem kaptak gólt. Ezúttal azonban nem úszták meg, és tíz perccel a vége előtt a sérülése után rögtön a kezdőcsapatban helyet kapó Kris Boyd egy védelmi hibát kihasználva egyenlíteni tudott. Boydnak ez már a 20. bajnoki gólja volt a szezonban. A döntetlennel a Motherwell nem lehet elégedetlen, a listavezető hátránya viszont nyolc pontra csökkent a Celtickel szemben.
St. Mirren – St. Johnstone 1-1 Mindkét csapatnak a védelme működött jól elsősorban a mérkőzés elején, így nem adódtak túl nagy izgalmak. A 33. percben a vendégek egy távoli lövéssel próbálkoztak, amit a hazaiak kapusa, Liam Craig még védeni tudott, de az ismétlést Dave MacKay gólra váltotta. MacKaynek ez volt az első találata a St. Johnstone-ban. Nem sokkal később eldönthették volna a mérkőzést a vendégek, Steven Milne azonban a kapufára fejelt nagy helyzetben. A St. Mirren próbálkozott ezt követően becsülettel, és ennek meg is lett az eredménye: Michael Higdon egy fejesből egyenlíteni tudott. Nem meglepetés a döntetlen ezen a találkozón.
Skót Premier League, 24. forduló: Celtic – Hearts 2-0 Gólszerzők: G. Loovens (49. perc.), M-A. Fortuné (50.) Dundee United – Hamilton 0-2 G.: F.Paixao (23.), M. Paixao (45.) Falkirk – Kilmarnock 0-1 G.: C. Bryson (58.) Hibernian – Aberdeen 2-2 G.: A. Stokes (50.), A Benjelloun (88.), illetve M. Paton (25.), S. MacLean (34.) Motherwell – Rangers 1-1 G.: T. Hateley (28.) ill. K. Boyd (80.) St. Mirren – St. Johnstone 1-1 G.: M. Higdon (71.) ill. D. MacKay (33.)
Csökkentette hátrányát a Celtic
A skót Premier League 24. fordulóját rendezték ma este. A Rangers döntetlent játszott csak a Motherwell ellen, a Celtic viszont nyerni tudott, így nyolc pontra csökkentette hátrányát a listavezetővel szemben.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!