Az FFT riporterei Ajkán jártak
Az ajkai futball legszebb éveit éljük. Atavaly kilencvenéves FC Ajka stabil felsőházi csapat az egycsoportos másodosztályban. Aki fő vonalakban ismeri az elmúlt kilenc évtizedet, tudja, hogy ez az aranykor. Aki nem, annak most segítünk. Közben felvonulnak acsapatok aVárosi Szabadidő és Sportcentrum gyepére. A spirituális előd, az Ajkai Sportegyesület (ASE) 1923-ban alakult, és az akkor még jóval kisebb Veszprém megye bajnokságában teljesítette ahosszokat, és mivel saját pályája nem volt, az Üveggyártól bérelte aterületet. 1948-ban jutottak fel aharmadosztályba, ekkor adták át ama is használt Sport utcai telepet. Ha összeadjuk akörülményeket (’50-es évek, iparosítás, futballtámogatás), akkor nem is kell mondani, hogy valóságos futball-láz tombolt avároskában: előfordult, hogy az akkor még 9000 lakosból kétezren is kilátogattak egy meccsre (ma 30 ezer/6-700 az arány). 1955 októberében pedig 7 ezer (!) néző előtt játszottak egy mérkőzést – ami nem elírás. Nyilvánvalóan sokan jöttek akörnyékbeli településekről is, hiszen az ellenfél amagyar válogatott volt, Sebes Gusztáv világverő csapata nem hivatalos mérkőzést játszott az Ajkai Szikra nevet viselő tizenegy ellen, az eredmény 0:22, mások mellett Tichy (6), Kocsis (5), Czibor (4), Lantos (2), Puskás (2) góljaival.
Futball-láz ide vagy oda, az Ajka ekkor kezdte el azt az ingázást, ami lényegében egész történetére jellemző. Csak ahetvenes években sikerült stabil harmadosztályú csapattá válni. Emögött az abból adódó anyagi biztonság állt, hogy atimföldgyár és az alumíniumgyár einstandolta aklubot. Anév ekkor lett Ajkai Alumínium SK. 1978-ban áttört egy fal: az Ajka az ezüstéremmel feljutott amásodvonalba, 1980-ban pedig elérte eddigi legnagyobb sikerét is, egy negyedik helyet. Pár év múlva viszont kiesés, névváltoztatás (Ajkai Hungalu SK), ’87-ben fent, majd lent, ’89-ben fent, ’91-ben lent, 1992-ben megint feljutás, majd megint kiesés, majd félresikerült fúzió avárosi bányászcsapattal (Ajkai SE néven), aztán padló: harminc év után megint megyei bajnokság. Jaj, Istenem. Nem is folytatjuk, beleszédül az ember.
Ami biztos: 2007 óta tart amásodosztály Ajkán, ami jelentős tett, ha ismerjük ahátteret: tavaly ősz óta megint egycsoportos az NB II – azaz kimondható, hogy aklubtörténet egyik legnagyobb eredményét (5. hely aNyugati csoportban) kellett elérni acsont nélküli bennmaradáshoz – és hogy, hogy nem, ez is sikerült. Ezért írtuk, hogy az idő éppen aklubtörténet aranylapjait lapozza. Mindez nem tudja feledtetni astadion elhelyezkedéséből adódó problémákat. Elég nagy problémák ezek. Alelátó apálya nyugati oldalán lévő dombra épült. Praktikus, ráadásul igazán jól néz ki, geológiai kialakítású lelátó, mint amit például Tihanyban láttunk. (A lelátó mögött, adomb élén kerítés. Megkérdeztük, mi van atúloldalon, három verziót hallottunk rá: 1. szennyvíztelep, 2. krosszpálya, 3. semmi.) Abaj nem is alelátó szépségéből, hanem atájolásából adódik. Mivel nincs világítás, ameccseket úgy kell megrendezni, hogy alkonyat előtt egy órával véget érjenek. Ki lehet számolni: szegény ajkaiak nem nagyon láthatnak olyan mérkőzést, amely alatt apálya fele ne lenne árnyékban. Ráadásul fák vannak adombon, kora tavasszal még nincsenek lombok, egy tévéközvetítés talán nem is lenne élvezhető. Adomb árnyékában hideg is van, de mi van atúloldalon? Ezt sem nehéz kiszámítani: szembesüt aNap! Mindig. Mert amire életadó égitestünk adomb mögé megy, addigra véget ér ameccs. És alegszebb az egészben, hogy erről tényleg nem tehet senki.
A komplexum jó kezekben van, másfél éve már üzemel egy műfüves is, abeengedőemberek szelídek és figyelmesek. Ajátékoskeret jórészt környékbeli nagyobb csapatok exeiből állt össze: többen születtek Keszthelyen, többen megjárták Pápát és amai ellenfél ZTE-t, de alegtöbben aHaladásból érkeztek. Ez egyúttal azt is mutatja, mely csapatokkal tart hagyományosan jó viszonyt az Ajka. Szinte nincs is olyan holtszezon, amelyben ne játszanának felkészülési meccset aHaladással vagy aPápával. APápa az osztálykülönbség miatt értelemszerűen nem lehet aközvetlen rivális – úgy éreztük, ahagyományos rivalizálás amost éppen aharmadosztályban vitézkedő Veszprémmel folyik. Ahonlap amásodosztály jobb klubhonlapjai közé tartozik, és valószínűleg lelkes fiatalok működtetnek blogot és Facebook-oldalt. Ultrák viszont nincsenek – tapasztalható volt aszemekben ariadalom, amikor avendégszektorból felszállt az első füst.
A két csapat megosztozott apontokon, Ajkán pedig kezdik megszokni amásodosztályt. Ahogy acsapat áll, tele rutinos, ahullámvölgyeket kiegyenlíteni képes játékosokkal, akár még afeljutást érő második helyre is odaérhet. Futballtörténeten átívelő fejlődés, így hívják az ilyet. Az állandóan ingázó Ajka egy-két éven belül az élvonal kapujával is szemezni kezdhet, és nincsen ebben sem túlzás, sem meglepetés. Minarik Ede
A teljes cikket nyomtatott formában is elolvashatod a FourFourTwo magazin 50. lapszámában!
