„Lemaradásunk egyértelműen az utánpótlásban van, az ottani edzők kezét elengedték az elmúlt tíz évben, most jó irány jöhet, mert egyébként a magyar trénerek az elmúlt másfél hónap történései miatt mélyen tudásuk alá értékelődtek a vitában. Kötelességem megvédeni a hazai szakmát, ha vannak is lemaradásaink. De például nézzük meg a hazai NB I-et, mely csapatok teljesítenek önmagukhoz képest az átlag felett: Debrecen, Mezőkövesd, Pécs, Haladás, Pápa – mind magyar edzővel. És az átlaguk alatt: Videoton, FTC, Újpest, Honvéd – külföldi trénerekkel. Nem látom a bajnokságban az exportált edzőt mint csodafegyvert” – vélekedett Egervári Sándor segítője. „Hogy mit csinálnék mai fejjel másként a válogatottnál? Semmit. Tudatosan készültem erre a pályára, mindig is tanultam és nyitott maradtam. Ezt a három és fél évet ajándéknak fogom fel, több lettem tőle. Nem csinálnám másképp a dolgokat, voltak vitáink is folyamatosan a stábban és Egervári kapitány becsületére legyen mondva: nyitott volt a komoly vitákra, az eltérő véleményekre, habár ő döntött a végén” – mondta el Csábi József. „A szövetségi kapitányi poszt teljesen más, mint a klubok kispadja: van megfelelő magyar szakember a válogatott irányítására innentől is, de a sorminta szerint külföldi következik, ezt is elfogadom. Ugyanakkor a magyarok baját mégiscsak magyarok tudják hosszabb távon megoldani, ebben biztos vagyok” – fűzte hozzá. Szóba került a Szalai-beszéd is: „Hogy haragszom-e Szalai Ádámra? Nem. Abban igaza van, hol tartanak a magyar játékosok, hogy le vagyunk maradva az utánpótlásképzésben. Ugyanakkor a helyzetértékelése számomra ellentmondásos volt, az időzítése nem volt jó – ezt a bőrömön éreztem – és annyiban sem volt hiteles, hogy pont egy olyan holland mérkőzés után mondta, amelyből ő kiugrott. Harag azonban nincs bennem.” Csábi beszélt a folytatásról is: „Fölbontottuk a válogatottnál a szerződésünket, ám ezzel párhuzamosan az elmúlt két és fél évben elláttam a Bozsik-program Szolnok megyei szakmai felügyeletét is, ezt az MLSZ kérésére viszem tovább, amíg nincs ezt felülíró edzői felkérésem. Ezt kihasználva kért fel a Szolnoki MÁV, hogy segítsek nekik, de ez nem azt jelenti, hogy átveszem nevelőegyesületemnél az utánpótlás irányítását.”
Csábi szerint az NB I-ben a hazai edzők a meggyőzőbbek

Mindent ugyanígy csinálna, bár voltak nagy vitáik - vallja az elmúlt évekről Csábi József, aki Egervári Sándor másodedzőjeként a válogatottnál dolgozott. A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában azt nyilatkozta: ősszel az NB I-ben a hazai edzők jobban szerepeltek a külföldi trénereknél és a válogatott élére is lehetne találni megfelelő magyart. Csábi nem haragszik Szalai Ádámra, ám beszéde időzítését máig sem érti.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!