Vajon a sikerek sem tartanák Angliában Antonio Contét?
Antonio Conte 2016 nyarán vette át a Chelsea irányítását, amellyel rögtön meg is nyerte az angol bajnokságot, de a szenvedélyes trénerről mára az is kiderült, hogy nem érzi magát annyira jól Angliában.
A nyáron már sokat pletykáltak arról, hogy esetleg az Internazionale edzője lesz, bár ennek nem volt komoly alapja, de azt most maga Conte jelentette ki, hogy egy nap mindenképpen haza akar térni, mert hányzik neki Olaszország.
"Vágyom Olaszországba, ez nem vitás – nyilatkozta a 48 éves szakember a Radio Anch’io Sportnak. – Nem gondolom, hogy túl sokáig maradok külföldön. Persze nagyon jó, hogy ilyen csodálatos tapasztalatokat szerezhetek, de egy nap vissza fogok térni."
Mikor az újságírók rákérdeztek, melyik országban próbálná még ki magát, a manapság népszerű Kínát kategorikusan elutasította, nem így a német Bundesligát, bár hozzátette, nehéz jósolni, mert az edző ma már csak egy alkalmazott, aki időlegesen van egy-egy klubnál.
"A megszerezett tapasztalatok sokat segítenek, a jövőben pedig szívesen lennék például sportigazgató – tette hozzá Conte, mileőtt válaszolt az utolsó kérdésre: – Azt nem tudom, jobbak vagyunk-e az angoloknál, de az biztos, hogy gyakorlatilag nincs angol edző a Premier League-ben. A világból sokan vannak itt, de aki itt van, az mindenki felkészült, és a világ legjobbjai közé tartozik."
Conte haza akar térni


A hírek szerint Antonio Conte, a Chelsea menedzsere nem kíván hosszú távon berendezkedni Londonban, mert bevallotta, hogy hiányzik neki a hazája, Olaszország, ahol még sportigazgató is szívesen lenne, csak hazatérhessen.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!