Fergeteges játék, őszinte öröm – ez is a Coca Cola CUP (Fotó: mlsz.hu)
A Coca-Cola CUP első idényében közel 600 csapat nevezett a Magyar Labdarúgó-szövetség által koordinált tornára, több mint 1200 mérkőzésen 7000-nél is több gólt rúgtak a középiskolások. A második szezonra november 15-ig, jövő péntekig lehet jelentkezni, a tanév végéig tartó bajnokságban 1994. június 30. – 1999. december 31. között született középiskolás fiúk és lányok szerepelhetnek. A maximum 10 fős csapatok az MLSZ honlapján regisztrálhatnak. A benevezett csapatok a tavaszi és téli tornák után egyenes kieséses rendszerben folytatják a selejtezőkben, majd a megyei döntőkben, 2014 tavaszán pedig már a megyék legjobbjai csaphatnak össze az országos döntőn. Az utóbbi két hétben jelentősen megszaporodtak a jelentkezések, már az ötszázhoz közelít a résztvevő csapatok száma, de már csak egy hét van a nevezési határidő végéig. Az első kiíráshoz hasonlóan, az idei sorozatban is különleges nyereménnyel jutalmazzák a győzteseket. Az első kiírás végén a nyertes fiúcsapat a Juventus vendége volt Torinóban, a legjobb lánycsapat pedig ellátogathatott a Hollandia–Magyarország vb-selejtezőjére, ahol személyesen is találkozhattak a csapatok tagjaival. Részletek, további információk ide kattintva találhatóak!
(mlsz.hu)