Az első félidő ugyan gól nélkül zárult, de mindkét csapat számára adódott lehetőség az előny megszerzésére. Az első valamire való helyzet a hazaiak nevéhez fűződik, amit Milivoje Novakovic puskázott el a 13. percben. Egy perccel később már a kölni kapus kezében volt a labda, Juan Arango lövését védte könnyedén Faryd Mondragon. A 25. percben ismét a vendégek veszélyeztettek, az ifjú Marco Reus tette próbára a hazaiak kapusát, ekkor még sikertelenül, nem úgy a szünet után.
A második játékrész zűrzavaros első tíz percét követően, a Mönchengladbachban csak Marko Marin utódjaként emlegetett tehetség szinte a semmiből érkezett, és egy hosszú szóló után 16 méterről a rövid alsóba lőtte a labdát, megszerezve ezzel a vendégeknek a vezetést (0–1). Kellett néhány perc a kölnieknek, míg rendezték soraikat a bekapott gól után. A 65. perc környékén szórványos füttyszóval fejezték ki a hazai szurkolók nem tetszésüket a csapatuk felé, hisz nem azért váltottak jegyet, hogy csak félgőzzel döcögő játékosokat lássanak a pályán.
Hogy ennek következtében, vagy esetleg az edzői instrukcióknak köszönhetően kezdett el támadni a Köln, azt nem lehet tudni, mindenesetre megpróbáltak nyomást gyakorolni a vendég védelemre. A 79. percben aztán megtört a jég, egy rossz hazai szöglet után a Manchester Unitedtől kölcsönzött Zoran Tosicshoz került vissza a labda, aki tekert négyet a biciklijén, és Maniche elé tálalt, a portugál pedig elemi erővel a rövid felsőbe vágta a labdát (1–1). Egy perccel később Novakovic meg is szerezhette volna a kölni vezetést, de lövése elgurult a bal kapufa mellett. A hátralévő időben a ’Gladbach még eldönthette volna a három pont sorsát, de Reus lövése most nem okozott gondot Mondragonnak, így maradt a 1–1.
Ezzel a döntetlennel továbbra is nyeretlen maradt mindkét csapat, és egyiküknek sem sikerült eltávolodnia annyira a követő bolytól, hogy biztonságban érezhesse magát a szezon hátralevő fordulóiban.
1. FC Köln – Borussia Mönchengladbach 1–1
1. FC Köln: Mondragon – Brecko, Geromel, Mohamad, Wome (75. Ehret) – Pezzoni (66. Freis) – Maniche, Petit – Tosics, Podolski – Novakovic
Borussia Mönchengladbach: Bailly – Levels, Brouwers, Dante, Daems – Marx, Bradley – Herrmann (72. Colautti), Arango – Reus – Friend (83. Bobadilla)
Gól: 0:1 Reus (56.), 1:1 Maniche (79.)
Játékvezető: Dr. Felix Brych
Pócza Máté
Bundesliga: Döntetlen a nyitómérkőzésen
Nem született döntés a Bundesliga 27. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, így mindkét csapat egy-egy ponttal lett gazdagabb a mérkőzés után.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!