Borussia Dortmund–VfL Wolfsburg (15.30, TV: Eurosport 2, ÉLŐ) Alighanem egyik gárda sem így tervezte a rajtját, ahogyan az sikerült, hiszen két forduló után a sárga-feketéknek három, míg a „farkasoknak” nulla pont áll a neve mellett a táblázaton. Nagy kérdés, melyik arcukat tudják megmutatni: ha a Dortmund a legutóbbi, VfB Stuttgart ellenit, akkor a vendégnek, de ha a 2009-es bajnok fejben mindenképpen javulni tud, akkor viszont a hazaiaknak lehet félnivalójuk. Hajnal Tamás szinte biztosan megint kispados lesz, míg a vendégeknél Sascha Riether és Diego játéka is kérdéses. A várható kezdőcsapatok: Dortmund: Weidenfeller – Owomoyela, Hummels, Subotic, Schmelzer – Sahin, Kehl – M. Götze, Kagawa, Grosskreutz – Barrios Wolfsburg: Benaglio – Riether, Kjaer, Barzagli, M. Schäfer – Josué, Hasebe – Ziani, Diego, Mandzukic – Dzeko Hamburger SV–1. FC Nürnberg (15.30) Gyakorlatilag mindkét csapat a legerősebb felállásában futhat ki az egy év alatt immár a harmadik nevét viselő hamburgi stadion gyepére (most Imtech Arénának hívják), ugyanakkor mindkét oldalon akadnak még kérdőjelek: a hazaiaknál Dennis Aogo helyett Marcel Jansen lesz a balhátvéd, míg a vendégeknél Mehmet Ekici játéka izomsérülés miatt kétséges. A várható kezdőcsapatok: Hamburg: Rost – Demel, Westermann, Mathijsen, Jansen – Jarolim, Zé Roberto – Pitroipa, Guerrero, Elia – van Nistelrooy Nürnberg: R. Schäfer – Judt, Nilsson, Wolf, Pinola – Hegeler, Simons – Ekici Gündogan, Bunjaku – Schieber Borussia Mönchengladbach–Eintracht Frankfurt (15.30) Nehéz eldönteni, hogy a hazaiak Leverkusenben aratott sikere, vagy netán a Mainz szenzációs wolfsburgi fordítási hadművelete volt az előző forduló szenzációja, de ha a „darazsak” támadógépezete hasonlóan jól céloz majd, mint tette azt közel két hete, akkor bizony könnyen otthon tarthatják a három pontot a tavaly még jól szereplő vendégek ellen. A Gladbachból Thorben Marx, míg a Frankfurtból Chris lehet a nagy hiányzó. A várható kezdőcsapatok: Gladbach: Bailly – Levels, Brouwers, Dante, Daems – Bradley, Neustädter – Herrmann, Arango – Reus, Idrissou Eintracht: Nikolov – Jung, Franz, Russ, Tzavellas – Ochs, Meier, Schwegler, Köhler – Halil Altintop, Gekas SC Freiburg–VfB Stuttgart (15.30) „A tavasz legjobbjának”, vagyis a nullapontos vendégeknek muszáj lesz megszerezniük valahogy az első idei pontokat, ha nem akarnak még nagyobb slamasztikába kerülni. Hogy ez ne így legyen, abban nagy segítségükre lehet majd az új szerzemény, Mauro German Camoranesi, aki akár kezdőként is kifuthat a freiburgi gyepre. A hazaiaknál Simon Pouplin kapus szereplése nem tűnik biztosnak. A várható kezdőcsapatok: Freiburg: Pouplin – Mujdza, Barth, Butscher, Bastians – Schuster – Abdessadki, Makiadi, Rosenthal, Jäger – Cissé Stuttgart: Ulreich – Boulahrouz, Tasci, Niedermeier, Molinaro – Träsch, Gentner – Camoranesi, Gebhart – Cacau, Marica Hannover 96–Bayer Leverkusen (15.30) Ha nemrég szóba került a vendég gyógyszergyáriak múltkori, hatalmas hazai veresége, akkor az lehet a nap egyik kérdése, hogy vajon Jupp Heynckesnek sikerült-e a közel kéthetes szünet alatt lelket vernie fiaiba? Ha igen, akkor akár még Michael Ballack nélkül is jó eséllyel léphetnek pályára Hannoverben, azonban a másik térfélen egy olyan tizenegy áll majd velük szemben, akik eddig hibátlanok, ráadásul legutóbb éppen a Schalke otthonából hozták el a három pontot. A várható kezdőcsapatok: Hannover: Fromlowitz – Cherundolo, Haggui, Pogatetz, C. Schulz – Schmiedebach, Pinto – Stoppelkamp, Rausch – Ya Konan, Abdellaoue Leverkusen: Adler – Castro, Hyypiä, Reinartz, Kadlec – Vidal, L. Bender – Renato Augusto, Sam – Derdiyok, Kiessling Bayern München–Werder Bremen (18.30, TV: Eurosport 2, ÉLŐ) A forduló legnagyobb rangadójának ígérkező összecsapáson egy tartalékos vendégvédelemnek kell majd megállítania a bajnok támadógépezetét. Per Mertesacker, Naldo és Claudio Pizarro sem lesz ott az Allianz Arénában, viszont bemutatkozhat két új szerzemény, Mikael Silvestre és Wesley is a vendégeknél, akik biztosan nem bánnák, ha Marko Arnautovic ismét hozná a két héttel ezelőtti formáját. A Bayern hívei alighanem hozzászokhatnak ahhoz, hogy Arjen Robben nevével ebben a naptári évben már aligha találkoznak majd, mikor a kezdőcsapat névsorát mustrálják, ezt leszámítva a legerősebb csapat léphet ma este pályára, amiben talán leginkább az a kérdés, hogy Miroslav Klose vagy Ivica Olic legyen az egy szem előretolt csatár. A várható kezdőcsapatok: Bayern: Butt – Lahm, van Buyten, Badstuber, Contento – van Bommel, Schweinsteiger – T. Müller, Kroos, Ribéry – Olic Werder: Wiese – Fritz, Prödl, Silvestre, Boenisch – Frings – Bargfrede, Hunt – Wesley – Arnautovic, Hugo Almeida Lendvay Lajos
Bundesliga, 3. forduló, szombati beharangozó
Minden kétséget kizárólag az esti Bayern München–Werder Bremen találkozó nemcsak a mai nap, hanem az egész harmadik forduló legjobban várt mérkőzése, de érdemes odafigyelni a délutáni Borussia Dortmund–VfL Wolfsburg valamint a Hannover 96–Bayer Leverkusen összecsapásra is.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!