Ma este rögtön egy rangadóval indul a német pontvadászat 20. játéknapja, ugyanis a Hamburg a címvédő Wolfsburgot fogadja. Ha a tabellára nézünk, akkor a rangadó kifejezés talán nem teljesen helytálló, de ettől függetlenül tény, hogy két igencsak gólerős támadósorral rendelkező fél (Hamburg: 36, Wolfsburg: 35 találat 19 meccs alatt) néz farkasszemet egymással. A hazaiaknál a hírek szerint mégsem lép pályára a héten igazolt Ruud van Nistelrooy, így a kikötővárosiak a Mladen Petric-Marcus Berg csatárduóval rohamozhatják a vendégek kapuját. A héten edzőváltáson áteső Wolfsburg (Lorenz-Günther Köstner váltotta ideiglenesen Armin Veh-t) a saját „mágikus háromszögével” (Zvezjdan Misimovics, Gratife, Edin Dzeko) fog elől kezdeni, viszont talán inkább a farkasok védelmén múlik a siker, hiszen itt komoly gondok vannak, amiket tetézhet az is, hogy Diego Benaglio kapus még mindig nem jött rendbe, és hogy Ricardo Costa távozott a csapattól.
Az utolsó helyezett Hertha BSC ismét hazai pályán kap lehetőséget arra, hogy fel tudjon zárkózni az előtte lévőkre, hiszen a 14. helyen álló Bochumot fogadja. Ahogyan azt már korábban is megírtuk, Friedhelm Funkel vezetőedző a héten igyekezett csapatát a külvilágtól elzárni – holnap majd meglátjuk, mindez mire volt elég. A hazaiak védelme elvileg rendben van, elől viszont mindenképpen muszáj lesz "nem nullára” játszani. A Bochumnak idegenben kifejezetten jó mérlege van (utoljára a 11. fordulóban, Frankfurtban kapott ki, azóta pedig 3 győzelmet és egy döntetlent tud felmutatni), legutóbb pedig bravúros hajrával mentett meg odahaza 1 pontot a Schalke ellen – ezekből mindenképpen meríthetnek Heiko Herrlich tanítványai.
Gondok vannak Brémában is, ahol a 6 mérkőzés óta nyeretlen zöld-fehérek a tavaszt szintén pocsékul kezdő (2 meccs, 1 pont) Borussia Mönchengladbachhoz látogatnak. A Werdernek a krízisből való kilábalás érdekében is szüksége van a 3 pontra, ellenkező esetben még az Európa ligás helyek eléréséért is nagyon meg kell küzdeniük. Claudio Pizarro alighanem visszatér a kezdőbe, és vele együtt a gólok is megint záporozhatnak, de intő jel lehet a brémaiak számára, hogy a Gladbach hazai pályán összességében jól szerepel, a legutóbbi 6 hazai meccséből kettőt veszített el, és közben begyűjtötte például a Schalke skalpját is.
Hannoverben a 16., és így még éppen osztályozót érő helyen tanyázó házigazda találkozik a 17., és így kiesőhelyen álló Nürnberggel. Nehéz megmondani, hogy melyik gárda van nagyobb krízisben (a Hannover 8, a Nürnberg 6 meccs óta nyeretlen), de hogy mindkettejüknek égetően szüksége van a pontokra, az egészen biztos. Nagy kérdés, hogy Mirko Slomka vezetőedző mennyire tudta (ha tudta…) felrázni a Robert Enke tragikus halála óta szenvedő hazaiakat, de legalább ugyanekkora talány, hogy a korábban éppen Hannoverben dolgozó Dieter Hecking mit talál ki egykori csapata ellen.
A Frankfurt-Köln találkozó látszólag az "országos egyes” kategóriába tartozik, ám nem szabad elfelejteni, hogy a Köln múlt vasárnap nyerni tudott a bajnoki címvédő Wolfsburg otthonában, mi több, idegenben utoljára a 4. fordulóban kapott ki! Ettől függetlenül Michael Skibbe 7 mérkőzés óta veretlen tanítványai az esélyesebbek, és a hírek szerint a héten igazolt Halil Altintop is helyet kaphat a csapatban.
A második helyezett Bayern München hazai pályán fogadja az idén eddig remekül teljesítő Mainzot. A hazaiak abszolút esélyesnek számítanak, ugyanakkor vannak néhányan (és alighanem közéjük tartozik Louis van Gaal vezetőedző is), akik emlékeznek rá, hogy a Bayern szezonbeli első vereségét éppen a Mainz ellen szenvedte el a 3. fordulóban. Franck Ribéry szinte biztosan a kispadon kezd majd, csakúgy, mint a mainziak védője, Löw Zsolt, de könnyen előfordulhat, hogy Szalai Ádám a vendégek kezdőcsapatának tagjaként vonulhat ki a jubileumhoz érkező müncheni aréna gyepére.
A legutóbb Bochumban ikszelő, és így a dobogó harmadik fokára visszacsúszó Schalke otthon javíthat a Hoffenheim ellen. Felix Magath, a hazaiak mestere alighanem az egy héttel ezelőtti kezdőtizenegyet küldi pályára, ám ezt Ralf Rangnick, a 6 meccs óta nyeretlen vendégek mestere aligha teheti meg, hiszen a védelem egyik oszlopát, Josip Simunicot kell majd pótolnia.
Vasárnap délután a Stuttgart hazai pályán fogadja a tabellán egyre feljebb igyekvő, negyedik helyezett Dortmundot. Mindkét csapat jó formában van, és mivel a sárga-feketéknek és a sváboknak is egyaránt nagyon kell a három pont, így jó meccsre van kilátás. A Stuttgart kapujába visszatér az eltiltását letöltő Jens Lehmann, míg Hajnal Tamás alighanem csak a kispadon kezd majd a vendégeknél.
A 20. forduló zárómérkőzésén a listavezető Leverkusen a Freiburgot fogadja. A jelenlegi forma, a tabellán elfoglalt helyezés, a játékoskeret – elvileg szinte minden a hazaiak mellett szól. A gyógyszergyáriak a legutóbb győztes kezdőcsapattal fognak kiállni, míg a Freiburg csatársorában helyet kaphat az Afrika Kupáról visszatérő Mohamadou Idrissou.
Bundesliga, 20. forduló, beharangozó
Tovább menetel-e a Leverkusen? Tudnak-e tapadni rá az üldözők? Ki tud-e jönni a krízisből a Werder Bremen? Tud-e javulni az edzőváltáson átesett címvédő, a Wolfsburg? Feljebb tud-e zárkózni a Hertha a tabellán? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a Bundesliga 20. fordulójától.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!