Borussia Dortmund – TSG 1899 Hoffenheim 15:30 (Eurosport2) A Mainz múlt heti botlásával az élre álló Borussia ezúttal a Hoffenheimet fogadja. A sárga-feketék nagyszerű formában vannak, mindössze egy vereséget szenvedtek az idényben, a többi hét mérkőzésüket megnyerték. Nem áll ilyen jól a falusi milliómoscsapat. Hoffenheimben már rég voltak azok az idők, amikor a csapat az első helyen fordult a tavaszra, a kék-fehérek jelenleg hetedikek, és teljesítményük alapján biztosnak látszik, hogy ezt az évet középcsapatként harcolják majd végig. Ennek ellenére senki sem mehet biztosra ellenük, a Hoffenheim akárkire veszélyes még idegenben is, és ha Vedad Ibisevic vagy Demba Ba jó napot fog ki, akármelyik védelemnek komoly gondot okozhat a megállításuk. Bayer Leverkusen – FSV Mainz 17:30 (Eurosport2) A vélhetően ismét Szalai Ádámmal a kezdőben a mérkőzésnek nekiveselkedő Mainz sokak szerint múlt heti vereségével kipukkadt, és elkezdi süllyedését a szürke középcsapatok társaságába. A bajnokság legfiatalabb edzője, Thomas Tuchelnek ehhez mindenesetre lesz egy-két szava, bár a Bayer Leverkusen otthonából három ponttal távozni nem lesz egyszerű feladat. Mainzban bizonyára tisztában voltak vele, hogy a győzelmi széria nem tarthat örökké, de a HSV-tól elszenvedett vereség nyilván rossz hangulatot teremtett az öltözőben és csak a Gyógyszergyáriak elleni meccsen derül ki, hogy sikerült-e rendet tenni Tuchelnek játékosai fejében. Annál is inkább, mert a Mainz már 2006 márciusa óta nem győzött a Leverkusen ellen. A két csapat találkozóján egyébként nem érdemes unalmas 0–0-ra tippelni: a Bayer és a Mainz egyaránt 18 gólt szerzett az eddigi nyolc fordulóban, ami a Dortmund 20 találata után a legtöbbnek számít. VfB Stuttgart – FC St. Pauli 17:30 A Stuttgart nagy meglepetésre utolsó helyen várja a kilencedik fordulót, a Svábok mindössze egy győzelmet tudtak összehozni, igaz a negyedik fordulóban a Borussia Mönchengladbachot egy „hetessel” küldték haza. Akkor mindenki azt hitte, a játékoskerete alapján nemzetközi szereplésre is esélyes stuttgartiakban felszakadtak a gátak és elkapják a fonalat, de a nagyarányú győzelmet csak egy szerény pont követte és a piros-fehérek továbbra is sereghajtók. Jó esély kínálkozik a feltámadásra a St. Pauli ellen, ugyanis a hamburgi kiscsapat még sosem tudott győzni Stuttgartban. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a St. Pauli még soha kezdett ilyen jól az legmagasabb osztályban: Gerald Asamoah-ék nyolc forduló alatt 13 pontot gyűjtöttek, ami példátlan a klub történelmében. Galavits Patrik
Bundesliga 1: vasárnapi beharangozó
A Bundesliga vasárnapi mérkőzésein megtudjuk, képes-e a Hamburgtól kapott pofon után felállni a Mainz, hogy a BvB tudja-e tartani kitűnő formáját és hogy összekapja-e magát végre a VfB Stuttgart.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!