Fotó: mlsz.hu
A törökökkel egyszer már összemértük a tudásunkat a torna elején, akkor ellenfelünk megérdemelt győzelmet aratott. A második egymás elleni meccsünkre zuhogó esőben került sor, már a meccs elején állt a víz a pályán, alaposan megnehezítve a csapatok dolgát. Küzdelmes volt a találkozó, az első félidő 30. percében a törökök szabadrúgásból vezetést szereztek, majd 5 perccel később Viczai Katalint kiállította a játékvezető. A mieink emberhátrányban sem adták fel, példás küzdeni akarással játszottak a folytatásban, és a 80. percben, Kaján Zsanett találatával megérdemelten sikerült kiegyenlíteni, 1-1 lett a végeredmény. A magyar válogatott szombaton játssza utolsó mérkőzését a tornán, az ellenfél Irán együttes lesz. – Szakadó esőben, irreális talajú pályán rendezték meg a meccset. Tíz emberrel hősiesen játszva szereztünk pontot, a lányok végig nagy akarással játszottak, és megérdemelten sikerült egyenlítenünk – értékelt a mérkőzést követően Turtóczki Sándor. – Az első meccsek eredménytelensége után nem volt könnyű dolgunk az utóbbi napokban, de mostanra kezd összerázódni a csapat, sikerült javítani a hibáink jelentős részén. Ma megmutatta a mentális erejét az együttes, bízom benne, hogy a torna utolsó mérkőzésére még tovább javul a játékunk és szép sikerrel búcsúzunk Szocsitól. Törökország-Magyarország 1-1 Magyarország: Samu Anna – Nagypál Fatima, Partine Nicole (Gál Henrietta, 60.), Madarassy Kitti (Zólyomi Rebeka, 60.), Szabó Dorottya – Vicsek Nóra (Rózsa Cecília, 51.), Viczai Katalin, Bokor Adrienn, Szabó Viktória (Öreg Cintia, 67.) – Diószegi Fanni (Görög Zsófia, 35.), Kaján Zsanett
(mlsz.hu)