A feljutásra pályázó Augsburg – amelynél Torghelle Sándor ezúttal még a kispadra sem ülhetett le – jó formában játszott az elmúlt hetekben, így esélyesként látogatott a forduló előtt csak a 13. helyen szerénykedő Karlsruhéhoz. A pályán azonban egyáltalán nem látszódott a két csapat között a tabellán tapasztalható különbség, hiszen a hazaiak remekül futballozva már az első fél óra végén vezetést szereztek Lars Stindl fejesével. Az augsburgiak támadásban nagyon keveset mutattak, az első félidőben mindössze a gólkirályjelölt Michael Thurk előtt adódott egy-két kisebb lehetőség. A fordulást követően a kontrákra építő KSC alakított ki több veszélyes helyzetet, ám Simon Jentzsch megmentette a még nagyobb kudarctól a vendégeket. A Karlsruhe a hétfői, Bielefeld elleni győzelmet követően újabb nagy skalpot gyűjtött be, és fokozatosan zárkózik fel a középmezőnyhöz. Az Augsburghoz hasonlóan a szintén az élbolyban található Düsseldorf is botlott: Norbert Meier tanítványai Frankfurtban megelepetésre 2–0-s vereséget szenvedtek. A hét mérkőzés óta veretlen FSV – amelynek mindkét gólját a brazil Cidimar szerezte – a győzelemnek köszönhetően megelőzte a Hansa Rostockot, és így már a biztos bennmaradást jelentő 15. helyen áll, míg a Fortuna nem tudott közelebb kerülni a dobogó legalsó fokán posztoló St. Paulihoz. Bundesliga 2., 26. forduló: Karlsruher SC–FC Augsburg 1–0 FSV Frankfurt–Fortuna Düsseldorf 2–0
Botlott az Augsburg és a Düsseldorf is
Szombaton délután két mérkőzéssel folytatódott a Bundesliga másodosztályának 26. fordulója. Meglepetésre vereséget szenvedett a második és a negyedik helyzett csapat is: az Augsburg Karlsruhében, a Düsseldorf pedig Frankfurtban maradt gól és pont nélkül.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!