Begovic Pályafutásának korai szakaszában élt Boszniában, Kanadában és Németországban is, a kanadai U20-as válogatottban 11 alkalommal pályára is lépett. 2003-ban került a Portsmouth akadémiájára, ott kapta később első profi szerződését is. 2010-ben a Stoke City szerződtette. Az évek során ő lett a az angol csapat és a bosnyák válogatottban első számú kapusa.
– Nagyon örülök, hogy ehhez a klubhoz kerültem – nyilatkozta Begovic a klub hivatalos honlapjának. – A menedzseremmel egyeztettünk, és midnekt6ten úgy láttuk, hoyg rövid időn belül meghatározó játékosa tudok lenni ennek a csapatnak. Alig várom, hogy elkezdjük a felkészülést.
Bosnyák kapust igazolt a Chelsea

A Chelsea hivatalos weblapáján jelentette be, hogy leigazolta Asmir Begovic-ot. A kapus négy éves szerződést írt alá, a Stoke Citytől érkezik.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!