Nem mindennapi teljesítménnyel jutott el a fináléig Jürgen Klopp együttese, hiszen az idáig vezető úton egyetlen egy gólt sem kapott. Persze, ez semmire sem biztosíték, hiszen a bajorok ellen senki nem mehet biztosra. Úgy meg főleg nem, hogy a Bayern sem tudta elérni azt a sikert, amelyet még egyébként egyetlen csapat sem a Bajnokok Ligája történelmében, nevezetesen hogy megvédi BL-címét. És bár így a müncheniek nem triplázhatnak, a duplázás még összejöhet. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy ahogy tavaly, úgy idén is van egy Borussia játékos, aki az idény végén épp a bajorokhoz távozik. Tavaly Götze – sérülés miatt nem is játszott a BL-döntőben – idén pedig Lewandowski az, aki az ellenfélhez távozik, és ez igazán érdekessé teszi az összecsapást. Kloppot – és a játékost – ez a hírek szerint nem zavarja, és a legjobbnak vélt csapatot küldheti pályára a fináléban, így természetesen Lewandowski is ott lesz a kezdőben. Ami a bajorokat illet: Alcántara térdműtéten esett át csütörtökön, Schweinsteiger pedig még a bajnoki idényzárón szenvedett térdsérülést, ami miatt nem is edzett a héten. Mario Mandzukicot viszont Guardiola nem küldi pályára, sőt, jól értesültek tudni vélik, az edző már el is búcsúzott a játékostól.. A Bayern eddig 16-szor hódította el a Német Kupát, míg a BVB három elsőséggel büszkélkedhet. Valamelyik szám ma este nő egyel.
Bayern vagy Dortmund? Dortmund vagy Bayern?


Ha a tavalyi évet nézzük, akkor nem ítélhetjük sikeresnek a Borussia Dortmund idei szereplését. Persze, mindez nézőpont kérdése. Az viszont biztos, hogy ma megszerezheti a Német Kupát, igaz, ehhez a Bayern Münchent kell legyőzniük.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!