Bayern–Inter: az egyik triplázhat

Ma este két olyan csapat fut majd ki a madridi Santiago Bernabéu stadion gyepére háromnegyed kilenc előtt pár perccel, akikről a szezon elején kevesen gondolták volna, hogy BL-döntőt játszanak. Az ezt megelőző években mind a Bayern München, mind pedig az Internazionale egyike volt az európai kupaporond „szendergő óriásainak”. Az újdonsült német bajnok korábbi dominanciája eltűnt hazájában, igaz, ha egyszer elvesztette a bajnoki aranyat, azt egy év múlva mindenképpen visszaszerezte, ám ilyesmire igazából akkor került sor, amikor a csapatnak már csak a Bundesligára kellett koncentrálnia, hiszen a BL-ben a 2001-es győzelmük óta a negyeddöntőnél tovább nem jutottak. Az Internazionale ellenben majdhogynem totális dominanciával bír Olaszországban, és a mostanival együtt zsinórban ötödik alkalommal (a Juventus rekordját beállítva) szerezte meg a scudettót, ám csakúgy, mint a Bayern, ők sem tudtak nagyot dobbantani Európában, így a hazai porond terméseinek begyűjtésével vigasztalódhattak.
Pár óra múlva azonban mindketten kísérletet tesznek arra, hogy többszörösen történelmet írjanak. Mivel saját bajnokságukat és kupájukat is egyaránt megnyerték, így a Bajnokok Ligája-serleg begyűjtésével harmadik csapatként triplázhatnak (ez korábban kétszer, 1999-ben a Manchester Unitednek, míg tavaly a Barcelonának sikerült). Sőt! Akár az újabban „Feier-Biest” (szabad fordításban „az ünneplés nagymestere”) becenevet megkapó Louis van Gaal, akár a „Special One”, José Mourinho gárdája lesz a győztes, valamelyikük neve mindenképpen odakerül Ernst Happel (1970: Feyenoord, 1983: Hamburger SV) és Ottmar Hitzfeld (1997: Dortmund, 2001: Bayern) mellé – korábban csak nekik sikerült két különböző csapattal megnyerni a legrangosabb európai klubtrófeát.
És ez még mindig csak kettő a számos érdekesség közül a két gárda ma esti összecsapása kapcsán!
A két trénernek ezen kívül is van közös kapcsolódási pontja. Mindazt leszámítva, hogy mindketten megosztó személyiségek, akik több országban is nyertek már bajnoki címet, és anno (az igazán nagy elitklubokhoz képest!) „kiscsapatnak” számító gárdákkal értek csúcsra a BL-ben, ők ketten még dolgoztak is korábban együtt, méghozzá az 1990-es évek végén, amikor is a holland van Gaal volt a katalán óriás vezetőedzője, míg a portugál az egyik segédje.
Az érintettek a következőképpen emlékeznek vissza az akkori időkre: „José jó barátom. Korábban tolmács volt Barcelonában, majd a segítőm lett. Remek elemzéseket kaptam tőle, igaz, azt akkor még nem gondoltam volna, hogy ilyen remek tréner lesz belőle” – mondta van Gaal. Mourinho nem rejtette véka alá, hogy mennyire hasznos volt számára a holland mellett dolgozni: „Mind Bobby Robsontól, mind pedig Louis van Gaaltól rengeteget tanultam. Nagyon alapos volt, igyekezett mindig mindent megtervezni előre.”
Mourinho kapcsán érdemes még mindenképpen megemlíteni, hogy a legutolsó hírek szerint a döntő helyszíne egyben a következő munkahelye is lesz, hiszen szinte biztos, hogy távozik Milánóból, és elfoglalja a Real Madrid kispadját. (Állítólag Szinisa Mihajlovics lesz majd az utódja.) – és akkor arról még nem is volt szó, hogy a Bayern egyik kulcsembere, Arjen Robben korábban éppen az ő játékosa volt a Chelsea-nél…
Ha Robben és Madrid, akkor nem mehetünk el amellett sem, hogy mindkét csapatban található egy-egy olyan holland játékos, akik egy éve még pont a királyi gárda színeiben szerepeltek, de a tavaly nyári gigaköltekezés (és persze a rossz koncepció miatt) távozniuk kellett onnan. Arjen Robbenről és Wesley Sneijderről van szó, akik mindketten fontos láncszemei saját csapatuk gépezetének, és a „Melyik hollandus a jobb?” nevű játék mellett nevethetnek egy jót még a találkozó előtt azon is, hogy „lám-lám, száműztek minket innen, de mi mégis visszatértünk ide, hogy az új csapatunkkal megnyerjük a BL-t…” Kettejük esti teljesítménye akár a két gárda közötti különbséget is jelentheti.
Ha Bayern és Inter, akkor Lúcio az egyik, aki szintén egy közös kapcsolódási pontot jelent. A brazil középhátvédet még tavaly nyáron „bagóért” (kb. hatmillió euróért) szerezte meg az olasz csapat a müncheniektől. A selecao csapatkapitányának tulajdonképpen már csak ez a serleg hiányzik a gyűjteményéből (egy elvesztett BL-döntője már van 2002-ből), és a megszerzése mellett gyaníthatóan az is doppingolja őt, hogy pont egykori csapata ellen bizonyíthat majd. Őrá, csakúgy, mint egykori kollégáira, Daniel van Buytenre és Martin Demichelisre is kulcsszerep hárul majd – nem mindegy, melyik retesz fog jobban zárni… A másik ilyen jellegű kapcsolódási pontot Ivica Olic, a Bayern horvát gólzsákja jelenti, aki egyrészt idén a siker mellett alighanem a sorozat gólkirályi címéért is hajt, másrészt ő is a volt klubja ellen lép ma este pályára – anno 17 évesen ugyanis egy négyéves szerződést írt alá a milánói kék-feketékhez, de soha nem lépett pályára a klub színeiben. A másik oldalon az argentin Diego Milito csapata házi gólkirálya.
Keveset beszélnek róla, de ez is egy érdekesség, hogy mindkét csapatban van egy-egy olyan játékos, akik korábban éppen együtt nyertek BL-t, méghozzá a Barcelonával! Mark van Bommelről és Samuel Eto’o-ról van szó, akik négy éve, 2006-ban tagjai voltak a katalánok Arsenalt legyőző csapatának. A holland játékos helyére Henrik Larsson állt be, aki végül nyerőember lett, hiszen két gólpasszt is adott – az elsőt éppen Eto’o-nak, aki a Manchester United tavalyi legyőzéséből is góllal vette ki a részét, és ha ma betalál, akkor a nevét három BL-döntőben is gólszerzőként fogják feljegyezni. Ilyesmiben csak Alfredo di Stéfanónak volt korábban része. Mellesleg korábban Eto’o is volt a királyi gárda játékosa, Walter Samuellel és Esteban Cambiassóval egyetemben.
Mindkét csapat kalandos úton jutott el a fináléig. A Bayern hatalmas bravúrral (és némi szerencsével) jutott csak végül túl a csoportkörön, a Juventus elleni idegenbeli siker nemcsak a továbbjutást, hanem az idénybeli fordulópontot is jelentette számukra, hiszen ekkor kezdett el gurulni a korábban csak döcögő szekér. A nyolcaddöntőben sokak szerint a Fiorentina már a végállomást jelentette volna számukra, ha nincs az első mérkőzésen az ominózus bírói baki (azért azt tegyük hozzá, hogy Firenzében Alberto Gilardino is lesről talált be), de a második találkozón vesztett helyzetből is talpra tudtak állni, majd a Manchester ellen is megcsillogtatták tartásukat, az Olympique Lyont pedig összességében biztosan búcsúztatták el.
Az Inter már a csoportkörben összekerült a címvédő Barcelonával, akkor a katalánok mögött jutottak be a legjobb tizenhat közé, ahol nagyon taktikusan, nagyon fegyelmezetten játszva, kettős győzelemmel búcsúztatták el Mourinho előző csapatát, a Chelsea-t – főleg a Stamford Bridge-en bemutatott bátor játék volt az, amivel sokak dícséretét kivívták a milánóiak. A CSZKA Moszkva ellen biztos továbbjutás következett, majd az elődöntőben ismét jött a Barcelona. Az első találkozón elért 3–1-es siker után ismét elismerés övezte az Intert – ezt bő egy héttel később a „catenaccio újjáéledésének” vádja követte.
Sérülés miatt senki sem fog hiányozni egyik csapatból sem, eltiltás miatt azonban a Bayernből Franck Ribéry, az Interből Thiago Motta kénytelen távol maradni a madridi gyeptől, és ez mindkét alakulat számára komoly vérveszteség lehet. Igaz, a helyükre lépő Hamit Altintop és Dejan Sztankovics sem ma kezdte a szakmát…
Sokan úgy vélik, hogy a Chelsea és a Barcelona kiverése után az olaszok az esélyesebbek, ám rögtön szinte ugyanennyien hozzáteszik, hogy azt a csapatot sem szabad előre leírni, amelyik például háromgólos hátrányból képes az Old Traffordon talpra állni. Az Inter nagy előnye, hogy ha kell, akkor képes remekül bekkelni, de nemcsak a kontrái veszélyesek, hanem igazán támadólag is fel tud lépni – az előbbire Barcelonában, utóbbira pedig Londonban láthattunk jó példákat.
A Bayern idén sokadszorra is bizonyította, hogy német csapatot nem lehet előre leírni, és elsősorban Louis van Gaal érdeme, hogy ennek a gárdának igenis van tartása, hiszen enélkül már a Fiorentina ellen is nehezen jutottak volna tovább. A müncheniek tavasszal mutatott játékára kevés panaszt lehetett hallani, és az általuk diktált nyomás alatt többször is sorsdöntő hibára késztették ellenfeleiket – láthattunk ilyet Torinóban, Firenzében, és Münchenben is.
Ma este olyan Bajnokok Ligája-döntőt láthatunk Madridban, ami többszörösen is beírja magát a futball történelemkönyvébe. Hogy Louis van Gaalt emlegethetjük-e együtt mondjuk Udo Lattekkel vagy Ottmar Hitzfelddel (ők korábban már nyertek a bajorokkal BEK-et, illetve BL-t), vagy José Mourinhót Helenio Herrerával, az Inter legendás mesterével (Happelről és Hitzfeldről ugye már szóltunk); hogy Arjen Robben vagy Wesley Sneijder dönt-e a trófea sorsáról; hogy a Bayern München vagy esetleg az Internazionale szerzi-e meg ötödik, illetve harmadik legrangosabb európai klubtrófeáját, az a mai, igencsak izgalmasnak ígérkező kilencven(?) perc alatt fog kiderülni! Bayern München–Internazionale (TV: TV 2, Sat1, Sky Sport 1, Rai Uno, mind ÉLŐ) Madrid, Santiago Bernabéu stadion, 20.45-től, vezeti: Webb (angol) Várható kezdőcsapatok: Bayern: Butt – Lahm, van Buyten, Demichelis, Badstuber – van Bommel, Schweinsteiger – Robben, H. Altintop – T. Müller, Olic Vezetőedző: Louis van Gaal Sérült: – Eltiltott: Ribéry (piros lap) Inter: J. Cesar – Maicon, Lúcio, Samuel, J. Zanetti – Cambiasso, Sztankovics – Eto’o, Sneijder, Pandev – Milito Vezetőedző: José Mourinho Sérült: – Eltiltott: Motta (piros lap) Lendvay Lajos