Balotelli bocsánatot is kért, meg nem is (fotó: theguardian.com)
Balotelli Márió elnézést kérta mind a játékvezetőtől, akinek azt mondta a Napoli ellen meccs végén, hogy meg fogja ölni, mind saját csapattársaitól, akiket eltiltásával nehéz helyzetbe hozott.
„Először is szeretnék bocsánatot kérni a csapattársaimtól, keményen edzenek, én pedig cserben hagytam őket. A szurkolók miatt is bűntudatot érzek, akik sokat jelentenek nekem, és persze a klubot is sajnálom. A játékvezetőtől is elnézést kérek, nem kellett volna így reagálnom. A Napoli ellen a régi történet ismétlődött meg, nem fújták le az ellenem elkövetett szabálytalanságokat. Csak azt szeretném, hogy másokat is úgy büntessenek, mint engem. De be kell látnom, bizonyos helyzetekben uralkodnom kell magamon" – mondta Balotelli, akit három meccsről tiltottak el.
Azt azért hozzátette:
"Hibáztam, miután provokáltak. Mario rosszat tett, Mario bocsánatot kér, de nem akarok mindenkitől, mert nem öltem meg senkit."
Vagyis bocsánatot is kért, meg nem is…