A találkozó 44. percében szerzett vezetést a Tatabánya: Szalai szögletét követően ide-oda pattogott a labda, majd Vass fejelte kapura a labdát, melyet Novák a felső lécre tudott rúgni felszabadításként. Ezután a labda a mezőnybe vágódott ekkor Böcskei játékvezető az partjelző intésére gólt ítélt. 0–1.
A hazaiak a 72. percben egyenlítettek: Freud szöglete után Szórád a védők szórításából lőtt a kapuba. 1–1.
A 90. percben jött a csattanó: Megyesi adott be egy szögletet, ami éríntés nélkül a kapuban kötött ki. 1–2.
A kiegyenlített mérkőzésen a szerencsésebb Tatabánya győzött.
Budapest Honvéd FC II – FC Tatabánya Bozsik József stadion, 100 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Péter, Hofbauer)
Honvéd II: Salleh – Simkó (Baráth 46.), Szórád, Hioli, Novák A. – Tisza K.- Sós (Azevedo 54), Moreira, Horváth A – Haruna (Czár 85.), Freud Edző: Szalai László.
Tatabánya: Dombai – Folmer, Vass, Kollár, Farkas V., Kovács I., Szalai, Forgács, Megyesi, Módi (Deme 68.), Perez (Szabó P. 87.) Edző: P. Nagy László.
Gólszerzők: Vass (44.), Szórád (72.), Megyesi (90.) Sárgalap: Szórád (58.), Freud (60.),Kollár (74.) Tegnapi eredmények: Keleti csoport: BKV Előre – K'barcika 1-0 Mezőkövesd – MTK II 0-2 Nyugati csoport: Barcs – Szigetszt'miklós 1-2 Honvéd II – Tatabánya 1-2
Fotó: Tatabánya FC
Az utolsó pillanatokban döntött a Tatabánya
A Tatabánya a 90. percben szerezte meg a győzelmet Megyesi szögletgóljával a Budapest Honvéd II. ellen.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!