Izgalmasan telt a téli szünet mindkét együttes számára, a Vasasnál a befektető körüli bizonytalanság, Nyíregyházán a csapat teljes átalakulása adott beszédtémát a szurkolóknak. A vendégek ugyan az utolsó helyen fordultak a tavaszi időszakra, mégsem történt edzőváltás, a másik oldalon a stabil középmezőny sem volt elég ahhoz, hogy Mészöly Géza a posztján maradjon. Giovanni Dellacasa az olasz tulajdonosjelöltnek köszönhetően ülhetett le az angyalföldi kispadra és első magyarországi tétmérkőzésén a klub sálját is magára öltve jelezte elkötelezettségét új csapatával szemben.
Támadóbb szellemben kezdett a Vasas, aminek már a 10. percben meglett az eredménye. Petar Divics húzott meg egy cselt a tizenhatoson belül, Zeljko Kovacsevics pedig csak a támadó lábát tudta eltalálni. A tizenegyest maga a sértett értékesítette.
Az aktívabb hazaiak a 40. percben tovább növelték előnyüket. Divics sarokkal löbbölt középre, labdáját Hrepka Ádám kapásból bombázta a kapuba. A második gól után még jobban felpörgött a Vasas és könnyen eldönthette volna a mérkőzést, az újabb találat helyett azonban szépített a Nyíregyháza. Egy kontratámadást követően Kovács Gábor sárga lapot érően buktatta Andorka Pétert, Miskolczi László szabadrúgása után pedig egy másik Péter, a szlovák Struhar jó tíz méterről bólintott a bal alsó sarokba.
A szünetben a kelet-magyarországi alakulat rendezte a sorokat és az 50. percben egy újabb Miskolczi-Struhar összjáték után akár egyenlíthetett volna is, ám a fejes ezúttal a kapufán csattant.
Láthatóan magára talált a Szpari, aminek következtében a Fáy utcában összegyűlt hazai hívektől felcsendült a „mindent bele” rigmus. A kiadott ukáz meghallgatásra került, de a befejezések előtti utolsó lépcsőfokon rendre hibáztak nemcsak a piros-kékek, de Szentes Lázár tanítványai is.
A félidő végén azonban ismét villant a Nyíregyháza, olyannyira, hogy két perc alatt megfordította a mérkőzést. Előbb egy szokásos Miskolczi-pontrúgás után Hrepka fejelt saját kapujába, majd egy szögletet követően Kovacsevics robbant be, és a vendégek harmadik fejes góljával kialakította a 3–2-es végeredményt.
Giovanni Dellacasa: „Kilencven percen át végig mi támadtunk, a Nyíregyházának gyakorlatilag helyzete sem volt. Számítottam rá, hogy a végén így alakul a találkozó, ezért is tettem be jól védekező embereket. Nem vagyok mérges a játékosokra, megpróbáltak mindent, de így alakult.” Szentes Lázár: „Nagyon sok problémánk volt, különösen az első félidőben. Jókor jött az első gólunk és magas embereinknek köszönhetően megnyertük a mérkőzést.”
Soproni Liga, 16. forduló Vasas-Nyíregyháza 2-3 (2-1) Budapest, Illovszky Rudolf Stadion. Vezette: Veizer Roland. Vasas: Végh- Balog Zs., Mileusznics, Kovács G., Katona (Oscar 83.)- Remili (Kincses 75.) , Bakos, Pavicsevics, Benounesz (Tandari 87.)- Hrepka, Divics. Nyíregyháza: Ovszijenko- Miskolczi, Balbinot, Kovacsevics, Varga K.- Honma (Pákolicz 62.), Struhar, Davidov, Abdelali- Andorka, Bugerra. Gólszerző: Divics (10.- 11-esből), Hrepka (40.), illetve Struhar (45.), Hrepka (89.- öngól), Kovacsevics (90.). Sárga lap: Pavicsevics (33.), Kovács G. (45.), Katona (80.), Bakos (83.).
Az utolsó percekben fordított a Nyíregyháza
A Soproni Liga 16. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Nyíregyháza az utolsó pillanatokban szerzett góloknak köszönhetően 3–2-es győzelmet aratott a Vasas otthonában.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!