A Serie A 16. fordulójának vasárnap esti mérkőzésén az Internazionale a Napolit fogadta a San Siróban, a harmadik helyezett a másodikat.
A nápolyiak voltak valemennyivel kezdeményezőbbek, többet birtokolták a labdát, miközben az Inter inkább kontrákra játszott hazai pályán. Megtehette, mert már a 8. percben vezetést szerzett a kék-fekete csapat: Antonio Cassano szöglete után Fredy Guarín bombázott 7 méterről kapásból a bal alsó sarokba (1-0).
A Napoli hiába erőltette a támadásokat, az első félidő vége előtt pár perccel Guarín passzából Diego Milito lépett ki, és alakította 2-0-ra az eredményt.
Az 54. percben egy kapu előtti kavarodás végén lesújtott a Matador, Edinson Cavani közelről szépített (2-1), és ez jót tett a meccsnek, egészen remek második félidőt láthattunk, jó irammal és nagy feszültséggel. Több gól azonban már nem született, a Napoli hiába rohamozott minden erejével, az Inter megtartotta az előnyt, begyűjtötte a három pontot és átvette a Napolitól a második helyet is a tabellán.
A Serie A vasárnap esti mérkőzésén:
Internazionale–Napoli 2–1 (Guarín 8., D. Milito 38., ill. Cavani 54.)
Az Inter nyerte a rangadót
A Napoli játszott kevéssel jobban, az Inter szerzett kevéssel több gólt.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!