Goran Pandev és Walter Samuel góljaival már a mérkőzés elején nagy előnyre tett szert az Inter, a 3 pont sorsát pedig Diego Milito döntötte el végleg rögtön a második félidő elején. Az argentin támadó egy csodálatos gólt szerzett a 47. percben. A Cagliari ezután nem tudott érdemben beleszólni a meccs alakulásába, így az Inter könnyedén nyerte meg a találkozót. A második helyezett AC Milan sorozatban negyedik mérkőzésén maradt nyeretlen, ezúttal a Bologna jelentett túl nagy akadályt a listavezető üldözésében. A mérkőzésen bemutatkozott a városi riválistól kölcsönbe kapott támadó középpályás Amantino Mancini, aki David Beckham helyére került be a kezdő tizenegybe, azonban nem tudott maradandót nyújtani új csapatában. A Milan az előző mérkőzéseken is bemutatott meddő támadófutballal képtelen volt feltörni a Bologna védekezését, igaz a szerencsével is hadilábon álltak, hiszen előbb Ronaldinho majd Huntelaar találta telibe a kapufát. A 0-0-val véget érő mérkőzés azt is jelenti, hogy az Internazionale most már 10 ponttal vezeti a bajnokságot a piros-feketék előtt, akik akár a második helyről is lecsúszhatnak, ha az esti mérkőzésen a Roma legyőzi a Fiorentinát.
Az Inter növelte az előnyét
A listavezető könnyedén 3-0-ra nyert a Cagliari ellen vasárnap délután, míg az AC Milan csak 0-0-ás döntetlenre volt képes a Bologna vendégeként.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!