Ausztriában is kezdődik a tavaszi idény

Szerdán Ausztriában is folytatódnak a 2009/2010-es szezon küzdelmei. Este 20 óra 30 perckor az ÖFB-Cup nyolcaddöntőinek egyik előrehozott mérkőzését rendezik Grazban. A találkozó igazi csemegének ígérkezik, a Sturm Graz ugyanis a Red Bull Salzburgot fogadja. A találkozót, melyet az ORF 1 élőben közvetít, a hétvégén folytatódó bajnoki küzdelmek éles főpróbájának is nevezhetjük. A Salzbrurgnak ugyanis szombaton már idegenben a Ried ellen kell helytállnia, a Strumnak pedig vasárnap a forduló záró mérkőzésén az Austria Kärnten ellen kell bizonyítania.

A tabella negyedik és második helyezettjének találkozója kemény csatát ígér. Ebben a szezonban mindezidáig csak egyszer találkoztak a szembenálló felek: 2009. december 6-án a grazi UPC Arénában 0–0-ás döntetlen született. „Jobban örülnék, ha ugyanakkor kezdenénk az idényt, mint a többi csapat” nyilatkozta a Sturm edzője, Franco Foda. A meccs kései kezdési időpontja pedig valószínűleg a szurkolóknak nem tetszik. „Mindenesetre el kell fogadjuk ezt a szituációt és meg kell oldanunk a feladatot” fűzte hozzá a német szakember, aki reménykedik a sikeres kezdésben. A Sturmnak egy hat mérkőzésből álló negatív szériát kell megszakítania (a legutóbbi hat bajnoki mérkőzésen három döntetlen és három vereség a mérleg) és egy olyan ellenfelet kell legyőznie, amely már nyolc forduló óta veretlen a bajnokságban (négy győzelem, négy döntetlen).
A graziak kezdő tizenegye nem nagyon változott az ősszel megszokotthoz képest. Az új igazolások: a középpályás Klaus Salmutter, a csatár Roman Kienast és a sérült Christian Prawda valószínűleg még nem kapnak helyet a kezdőcsapatban. „Kienast és Salmutter olyan játékosok, akik nagy erősítést jelenthetnek a csapatnak, de még időre van szükségük, hogy visszanyerjék csúcsformájukat” mondta Foda. „Kienast a norvég első osztályban játszott és az Európa-bajnokságon is bizonyított. A probléma, hogy november óta nem játszott tétmérkőzést” véli a Sturm edzője. Salmuttert ugyanakkor olyan játékosnak tartja a szakvezető, akinek nagyon fontos, hogy jól érezze magát a bőrében. „Az én feladatom az lesz, hogy segítsek neki visszatalálni régi önmagához” mondta Foda.
A vendég Salzburgnak előreláthatólag a csatársztár Marc Janko nélkül kell kiállniuk. A játékos térdproblémákkal küszködik és az a legfontosabb, hogy a bajnokságra, illetve a Standard Liège elleni Európa Liga mérkőzésre teljesen felépüljön. „Nem fogok kockáztatni” mondta Huub Stevens, akit hétfő óta már 2012-ig köt szerződés a Salzburghoz.
Ettől függetlenül a továbbjutás a célja a holland szakembernek. „Minden mérkőzést komolyan veszünk és ha valamelyik játékosom azt hiszi, hogy ez egy laza kis edzőmérkőzés lesz, az jobban teszi, ha inkább otthon marad. Meg akarom nyerni a kupát” hangsúlyozta Stevens, aki a Schalke 04 mestereként már kétszer elhódította a Német Kupát.Ezt a véleményt megerősítette a klub német csatára, Alexander Zickler is: „Nagy dicsőség lenne, ha a kupát sikerülni Salzburgba hoznunk. Mindent meg fogunk tenni a sikerért és minden sorozatban a legjobb formánkat fogjuk hozni.” Zickler ugyanakkor csak a kispadon fog helyet kapni, a kezdőcsapatból ugyanis kiszorította a klub új szerzeménye, Roman Wallner.
A találkozóra való felkészülés nem zajlik zökkenőmentesen a salzburgiak számára. „Habár a mérkőzést nem lehet túl korainak nevezni, még nem igazán értünk a felkészülési program végére” mondta Stevens. A kupatalálkozót egy hónappal hozták előbbre, ugyanis ha a „Bikák” továbbjutnak a Standard Liège ellen (február 18-án és 25-én rendezik a mérkőzéseket), akkor március első felében is pályára kell lépniük az Európa Liga küzdelmeiben. A kupatalálkozó egyébként február 9-én került volna megrendezésre, azonban a televíziós közvetítés miatt keddről szerdára került át a kezdési időpont – erről a klubok viszont csak meglehetősen későn értesültek.Stevens nem is örült a folyamatos változtatásoknak: „Mindig felháborodom a szövetség teljesen amatőr megoldásain. Nem is lehet csodálkozni ezek után azon, hogy a kupa Ausztriában teljesen alárendelt szerepet játszik. Ebben nagy a szövetség felelőssége” kritizálta a helyi viszonyokat a holland tréner.
A további hét, március 9-én és 10-én megrendezésre kerülő, nyolcaddöntő párosítása: Wacker Innsbruck – Austria Lustenau, LASK – Austria Wien, Austria Kärnten – Vienna, Dornbirn – Ried, Admira – Gratkorn, FC Lustenau – Wiener Neustadt, Blau-Weiß Linz – Rapid Wien. További kupanapok: március 31. (negyeddöntők), április 20. (elődöntők), május 16. (döntő).
A salzburgiak a Red Bull korszak előtt még soha nem nyertek kupát, ezzel szemben a Sturm már háromszor elhódította a serleget. Az első két fordulóban mindkét együttesnek komolyan meg kellett küzdenie a továbbjutásért. A Sturm csak hosszabbítás után győzte le 4–2-re a TSV St. Johannt és a WSG Wattens ellen is csupán 1–0-ás győzelemre futotta. A Salzburg 7–1-re diadalmaskodott a Vorwärts Steyr ellen, azonban a Grödig ellen már csak egy izzadságszagú 1–0-ás győzelemre telt a „Bikák” erejéből. A mérkőzés „a Sturm Graz segít a Haiti földrengés áldozatainak” mottó jegyében kezdődik majd.

Szólj hozzá!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Örömfoci
Bryan Robson, egy generáció kedvence, a Manchester United elfeledett zsenije
Harcosok Klubja
A legendás összecsapás Simeonéval, ami után Beckham „hülyegyerek” lett
NB I, 1994
Mesék nagy gólokról: Váczi Dénes az Újpest ellen
Történet a fénykép mögött
Angliában a futball a háború alatt is igyekezett a felszínen maradni
Akkor, régen...
Felcsillant a remény, avagy a magyar futball ígéretei: ifi Eb-arany Bicskeivel
Meccsek, amik...
Meccsek, amik megváltoztatták az életemet: Szalma József
Du ju szpík futball?
FFT-szótár a nagy rangadók előtt: milyen szavunk van a derbire?
Még ne oltsd le a lámpát!
Gordon Banks: Szeretném hinni, hogy amit véghezvittem, másokat is inspirálhat
technika
Így kerülj rivaldafénybe a kapuban!
Költők, írjatok verseket!
Itt a futball-rap a Kacsafarhát együttestől!
Kérdezd meg pacekba!
Nagyinterjú: Juhász Roland
Döglött akták
Kocsis Sándor rejtélyes halála a barcelonai kórházszobában