Mint arról korábban már beszámoltunk, sokáig Luis Aragonés számított a sevillai kispad elsőszámú várományosának, az ősz mester azonban több órás tárgyalás után végülis visszautasította José María Del Nido klubelnök ajánlatát. Így esett a választás az 55 éves Álvarezre (képünkön), aki az elmúlt időszakban a klub sportigazgatóságában dolgozott beosztottként, de korábban Joaquín Caparrós és Juande Ramos mögött másodedzőként is tevékenykedett az andalúz együttesnél.
„Mint játékos, mindent a Sevillának köszönhetek. Ezután sok évig itt dolgoztam másodedzőként, majd az elmúlt két évben a titkársághoz kerültem, és most végre elérkezett a nap, amelyet annyira nagy lelkesedéssel vártam. Nem aggódom, bízom a csapatban” – nyitott a sajtótájékoztatón a Sevilla új edzője, miután céljaival kapcsolatban is elmondta véleményét.
„Két pontra vagyunk a Bajnokok Ligáját érő helyektől, optimistának kell lennünk, és úgy kell vennünk, hogy legalább a negyedik helyet sikerül elérni. Utána jön a kupadöntő, ami egy fej vagy írás játék, de szerintem azzal a kupasorral, amit korábban nyertünk, van egy kis előnyünk” – érvelt Álvarez, aki ezen a hétvégén a Villarreal ellen ülhet le először edzőként a sevillaiak kispadjára.
Tóthpál Zoltán
Aragonés helyett Álvarez a Sevilla kispadján
Péntek délután a sajtó előtt is bemutatták a Sevilla új vezetőedzőjét, Antonio Álvarezt. A szakember a Xerez elleni döntetlen után felmentett Manolo Jiménez helyét veszi át a kispadon, a megbízatása a tervek szerint június 30-ig, azaz a szezon végéig szól.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!