Az olasz mester a kedd esti, Bolton Wanderers ellen 1–0-ra megnyert mérkőzés után elmondta, hogy immár a csapata kezében van a bajnoki arany sorsa, csak meg kell tartaniuk az előnyüket a hátralévő négy fordulóban. A Chelsea előnye négy pont a második Manchester Uniteddel szemben, ami azt jelenti, hogy akár ki is kaphatnak egyszer a hátralévő négy bajnokijuk során. A hajrában az ellenfelei a Tottenham (idegenben), a Stoke (otthon), a Liverpool (i) és a Wigan (o) lesznek. A pontvesztés azért reálisan betervezhető ezekbe a mérkőzésekbe – különösen a két idegenbeli fellépésen. –A Premier League sorsa már a kezünkben van, de a hátralévő négy mérkőzésünkön még nagyon figyelnünk kell, mert nem szabad a riválisok eredményeivel törődnünk, csak a saját meccseinkre szabad koncentrálnunk. Nagy a nyomás rajtunk, hogy megtartsuk a pozíciónkat, de a játékosok motivációja is nagy, hogy az élen zárják a bajnokságot. –A Bolton ellen 21 lövésünk volt, tehát megérdemelten nyertünk, erről nincs is vita. Nehéz meccs volt, mert ha egy góllal vezetsz, akkor a végén nagyon óvatosnak kell lenned. – Most már több esélyünk van megnyerni a bajnokságot, mint az Arsenalnak vagy a Manchesternek, de azért még nem nyertük meg. – Még négy kemény meccsünk van hátra, és tudjuk, hogy ezeken megint harcolnunk kell. De mi készen állunk a harcra. A Chelsea csapatkapitánya, John Terry arra buzdította a társakat, hogy írjanak történelmet a bajnokság és az FA-kupa elnyerésével. Ha megnyerik a bajnokságot, és elhódítják a kupát a Portsmouth elől, akkor a hetedik csapat lehetnek, akiknek sikerül a duplázás. – Most nagyon együtt van a csapat, és tudjuk, ha sikerülne a duplázás, azzal történelmet írhatunk. Elszántak vagyunk, hiszen reális esélyünk van mindkét címet begyűjteni. Három éve nem nyertünk bajnokságot, míg FA-kupát ez idő alatt kétszer is. Mindkettőt egy évben, ezt még egyszer sem sikerült – mondta Terry. Jó meccsre van kilátás szombaton, mert a Chelsea a következő fordulóban a Tottenham vendége lesz, akinek szintén óriási szüksége lenne a pontokra, hiszen még versenyben van a BL-indulást jelentő negyedik helyért. (premierleague.com) Abbas Krisztián
Ancelotti: Kezünkben van a bajnokság
A Chelsea vezetőedzője, Carlo Ancelotti bízik benne, hogy csapata megtartja az előnyét a hátralévő négy fordulóban.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!