Ancelotti elárulta azt is, hogy az új szerzemények közül Toni Kroos és James Rodriguez is ott lesz a kezdőben a Szuperkupa-döntőn. "Kroos taktikailag kiválóan képzett, nagy segítségünkre lesz. Mint ahogy James is, aki egy kiváló játékos, nagyon erős, és rengeteget fut. Csatárként és támadó középpályásként is bevethető. Nagyon örülök ennek a két új igazolásnak, velük egyértelműen erősödött a keretünk" – fogalmazott a háromszoros BL-győztes szakember, aki az AC Milan vezetőedzőjeként 2003-ban és 2007-ben is nyert már európai Szuperkupát. Természetesen Gareth Bale is szóba került, hiszen a Real walesi csodagyereke szülővárosában szerezheti meg pályafutása első Szuperkupáját. "Kiváló szezonja volt a tavalyi, azonban a felkészülésben nem tudott teljes mértékben részt venni. Fizikálisan és mentálisan is rendben van, de még akklimatizálódnia kell, így ő csak a padon kezd, annak ellenére is, hogy itthon van." Ancelotti azt is elmondta, a kapuban Iker Casillas áll majd. "Ő is remekül teljesített az előző idényben a Bajnokok Ligájában, így megérdemli, hogy ott legyen a pályán. A labdarúgásban mindenki hibázik, ez a játék része. A hibáinkból pedig tanulni kell. Tökéletesen megbízom Casillasban." A Real Madrid ősszel emlékezetes mérkőzésen győzte le a Sevillát a bajnokságban a Bernabéu-stadionban 7-3-ra, tavasszal viszont a Sevilla győzött 2-1-re. (Sport TV)
Ancelotti jelszava


A ma esti európai Szuperkupa-döntő előtt Carlo Ancelotti sajtótájékoztatón beszélt a Real Madrid jelenlegi helyzetéről Cardiffban. Az 55 éves olasz szakember a Sevilla elleni mérkőzés helyszínén, a Cardiff City Stadium sajtótermében összegyűlt újságírók előtt elmondta, Cristiano Ronaldo jól van, a sérülése már a múlté, így nincs akadálya, hogy a lehető legjobb formában vágjon neki a szezonnak.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!