A londoni Kékeket bajnoki címig vezető olasz menedzser szeretné felülmúlni Sir Alex Ferguson regnálását a Manchester Unitednél és bebetonozni a sikert a Stamford Bridge-re. „Az a vágyam, hogy 25 évig itt dolgozhassak. Nem tudom, hogy ez mennyire lehetséges, de remélem, hogy még sokáig maradhatok a klubnál” – mondta az AC Milant Bajnokok Ligája-győzelemig vezető stratéga a talkSPORT-nak. A székhelyét a brit fővárosba 2009 nyarán áttevő Ancelotti emellett azt is elárulta, hogy a Chelsea-t követően szeretne válogatottat is irányítani. „Szeretnék egyszer egy nemzeti csapat kispadján is ülni” – tette hozzá. „Lehet az akár Anglia, akár Olaszország is. De, természetesen, a legnagyobb vágyam az olasz válogatott lenne, hiszen én is olasz vagyok.” Első szezonjában a Stamford Bridge-en begyűjtötte a Premier League aranyérmét és az FA-kupát is a Chelsea-vel, de nem elégszik meg az eddig elért sikerekkel és eggyel magasabbra helyezve a lécet a Bajnokok Ligája elsőségre tör. Ancelotti játékosként részese volt annak az AC Milannak, amely 1989-ben és 1990-ben is felülhetett Európa trónjára, most pedig ennek megismétlésére készül, ezúttal már menedzserként. „Amikor a Chelsea-hez jöttem, az volt a célunk, hogy minden sorozatban minél tovább állva maradjunk. A Bajnokok Ligája nem fontosabb, mint a Premier League – egyenlő megítélésében részesülnek, ezért mi is ugyanígy kezeljük őket.” „Mindkét sorozat nagyon fontos a számunkra, de ez természetes, hogy a tavalyi bajnoki cím után szeretnénk tovább lépni, és begyűjteni a Bajnokok Ligája-trófeát is.” „Az idei döntő Londonban, a Wembleyben lesz, ez nagy motiváció a játékosaim számára. Mindegyik londoni csapat a BL-ben akar vitézkedni idén emiatt.”
talkSPORT
Lakner Péter
Ancelotti évtizedekig irányítaná a Chelsea-t
Carlo Ancelotti célul tűzte ki maga elé, hogy ő legyen a Chelsea menedzsere a következő 25 évben – mielőtt válogatott szövetségi kapitány lenne, akár Angliában!
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!