„Ha Afrika nem állít jelöltet, az sokat elárult volna rólunk" – mondta a BBC-nek Bility, aki a brazil Zico után másodikként jelentette be, hogy pályázik a tisztségre. A 79 éves Joseph Blattert május végén ötödször választották meg a FIFA elnökének, de négy nappal később lemondott. A tisztújító kongresszus előtt két nappal korrupciós botrány robbant ki, hét magas rangú FIFA-tisztségviselőt tartóztattak le korrupció, zsarolás, csalás és pénzmosás vádjával. A rendkívüli kongresszus időpontját július 20-án jelöli majd ki a FIFA végrehajtó bizottsága. Az elnökválasztásra december és február között kerülhet sor, a BBC múlt szerdán azt írta: december 16-a a legvalószínűbb időpont. Addig – jelen állás szerint – Blatter látja el az elnöki teendőket.
Afrikai pályázó Blatter posztjára


Musa Bility (képünkön), a Libériai Labdarúgó-szövetség elnöke csütörtökön bejelentette, hogy versenybe száll a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöki posztjáért. Belgium közben jelezte, ha bebizonyosodik, hogy Oroszország kenõpénzzel nyerte el a 2018-as labdarúgó-világbajnokság rendezési jogát, a kárpótlást kér majd a FIFA-tól.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!