Az első félidő két Villarreal-helyzettel indult, a főszereplők Llorrente, Nilmar és természetesen a vendégkapus Juan Pablo voltak. Gól nem született az első helyzetek következtében, mégsem kellett sokat várni rá: a találkozó gyakorlatilag a 16. percben eldőlt, köszönhetően Godinnak. Egy szöglet után Cani lövése kijött a vendégkapusról, de vesztére Godin eszmélt leghamarabb és befejelte a kapuba, így szerzett vezetést a Villarreal (1–0). Az első játékrészben még akadt pár helyzete a hazaiaknak, sőt, volt egy meg nem adott góljuk is.
A második félidőt végigtámadta a Villarreal, de a második találatot nem sikerült megszerezniük, pedig helyzetekig bőven eljutottak. A Sporting nem sokat mutatott, így teljesen megérdemelt a hazaiak győzelme, sőt talán, még nagyobb arányú sikert is elérhettek volna.
A Villarreal legyűrte a Sporting Gíjont
A Primera Division 31. fordulójában megrendezett mérkőzésen a Villarreal egygólos győzelmet aratott soros ellenfele, a Sporting ellenében. A meccs előtt a bajnoki tabellán a Villarreal a hetedik helyen szerepelt, az elmúlt két mérkőzésen aratott győzelmének köszönhetően. A Sporting a tabella második felét vezette, mivel a 11. helyen volt található, így a találkozó esélyesének a hazai csapatot tartották előzetesen. Az oddsoknak megfelelően sikerült is megszerezni a három pontot a kevesebbet fizető „sárga tengeralattjárónak”.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!