Támadólag kezdett a Videoton, de nagy helyzetig nem jutottak el a hazaiak. A félidő derekán feltámadtak a vendégek és átvették a mérkőzés irányítását. A játékrész végén előbb Marics veszélyeztetett fejjel, amire Lencse válaszolt, de gól nem esett. A nagy melegben a Videoton rengeteg szabálytalansággal tördelte a játékot. A fordulás után is bekezdett a Vidi: az 53. percben Gosztonyi zseniális indításával Sándor lépett ki, majd egy csodálatos csel után az oldalhálóba lőtt. A 67. percben Gosztonyi lőtt 12 méterről, de Szűcs hatalmas bravúrral védett. Egy perccel később Gosztonyit indították a jobb szélen. Szűcs kifutott a kapujából és elrúgta a labdát, de az elrúgás után fellökte Gosztonyit is, amiért Berger büntetőt ítélt. Ezt az esetet a Sport TV Harmadik Félidő elnevezésű műsorában biztosan sokat fogják elemezni… A tizenegyest Alves Szűcsbe lőtte, de a kipattanót már bepöccintette a hálóba. 1-0. Nem telt el tíz perc a vidi újabb góljáig: Gosztonyi futott el a jobb szélen, betört a tizenhatoson belülre és a hosszún érkező Lencsének passzolt. A támadó pedig becsúszva a kapuba pöckölte a labdát. 2-0. A vendégek szétestek, amit a 81. percben Alves újabb góllal büntetett. 3-0. A mérkőzés végén Alves ugratta ki Nikolicsot, aki köszönte szépen a lehetőséget és gólt szerzett. 4-0. A büntető megpecsételte a pápaiak sorsát, akiket a Videoton végül leradírozott a pályáról. Nemzeti Bajnokság 24. forduló Videoton FC – Pápa FC 3-0 (0-0) Sóstói Stadion, 3000 néző. Vezette: Berger József. Videoton: Bozsovics – Lázár P., Lipták, Vaskó, Andjic – Sándor Gy., Elek, Vasziljevics (Polonkai 62.) – Nagy D. (Gosztonyi 46.), Alves, Lencse (Nikolics 78.) Pápa: Szűcs L. – Nagy S. (Takács P. 73.), Farkas A., Supics (Bali 78.), Dlusztus – Zulevs, Bárányos, Gyömbér, Németh M. – Marics, Heffler N. (Rebrik 29.) Gólszerző: Alves (69., 81.), Lencse (76.), Nikolics (88.) Sárga lapok: Sándor Gy. (16.), Lencse (24.), Elek (75.) ill. Nagy S. (31.), Zulevs (55.), Farkas A. (63.) Marics (66.) Szűcs (68.) Tolnai Balázs (fotó: nb1.hu)
A Videoton hozta a kötelezőt
Sokáig jól tartotta magát a Pápa, de Alves első gólja után szétesett a vendégcsapat és csúfos vereségbe szaladt bele.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!