(Fotó: mlsz.hu)
A tornasorozat 2008-ban indult, és azóta folyamatosan része az MLSZ Grassroots-programjának, az idei évben már több mint hatszáz 60 éven felüli futballista vett részt a selejtezőben, ahonnan a 12 legjobb csapat jutott a BVSC Szőnyi úti pályáján megrendezett döntőbe. A fesztivál az érszentmihályi csapat részvételével nemzetközi rendezvény lett, amelyen a 12 döntős együttes mellett egy keleti és egy nyugati öregfiúk-válogatott is részt vett. – A tornasorozatnak elsődlegesen nem a résztvevők számának növelése az elsőrendű célja, jelentősége inkább az időskori fizikai és mentális aktivitás fenntartása. Emellett, mivel a családtagok is rendszeresen részt vesznek a tornákon, az időskorúak példát is mutatnak az őket követő korosztálynak a labdarúgás szeretetéből és a futball iránti alázatból. A fesztivál vendége volt Nyilasi Tibor MLSZ elnökségi tag, valamint a tornasorozat nagykövetei is ellátogattak az eseményre, mint például dr. Fenyvesi Máté, idősebb Dárdai Pál és Csank János – mondta a fesztiválról Őze Tibor Grassroots menedzser. – Nagy küzdelemben alakult ki a végső sorrend, a kiegyensúlyozott erőviszonyokat mutatta, hogy elmaradtak a nagy különbségű győzelmek, szinte minden meccs elejétől a végéig szoros volt – tette hozzá Petrika Ibolya Grassroots koordinátor, a fesztivál egyik főszervezője A fesztivál győztese a Videoton lett, megelőzve a DASE és a Békéscsaba együttesét. A legjobb mezőnyjátékos: Kuti László (Videoton) A legjobb kapus: Mészáros Jenő (Békéscsaba) Gólkirály: Bodor László (PMSC) (mlsz.hu)