A 2010-2011-es szezontól kezdődően a Serie A naptárába bekerül majd néhány mérkőzés, amelyek vasárnaponként, nem sokkal dél után fognak kezdődni. Ezt a döntést azért hozták meg az illetékesek, hogy kielégítség az úgy nevezett "pay-per-view" (mérkőzésenként fizetős) televíziós társaságok azon igényét, mely szerint jobban el szeretnék osztani a mérkőzések időpontjait egy adott héten belül.
Ez a döntés azonban nagy felháborodást keltett a szurkolók körében, akikhez most a Vatikán is „csatlakozott”.
– Szerintem ez egy rendkívül káros döntés. Leültetni az embereket vasárnap 12:30-kor a tv elé, amikor együtt kellene ebédelniük a családjukkal számomra olyan, mint egy szurkolói pályamegszállás. A családdal töltött idő nagyon fontos intézmény és nem adhatjuk fel ezt a szokást egy másik esemény kedvéért. – mondta Carlo Mazza, a Vatikán megbízottja a Tuttosportnak.
Csernus Imre football-italia.net
A Vatikán tiltakozik a vasárnap déli mérkőzések miatt
A nemrégiben meghozott döntés szerint vasárnap 12:30-kor is játszanak majd mérkőzést az olasz bajnokságban. A bejelentés először a szurkolókat, majd a Vatikánt is felháborította.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!