Hogy a korábban megszokott „Bayern-Gen”, vagy mondjuk az, hogy a Schalke mindenkori trénerének nem illik olyasmit mondania, amit Bundesligás edzők többsége megtett, lehetett az oka annak, hogy Felix Magath korábbi munkahelyét jelölte meg, nem tudni, de tény, hogy "Qualix" a rekordbajnok duplázását várja.
A nagy rivális Dortmundról csak annyit mondott, hogy „nagyon jó esélye van a bajnoki címre”, de végül mégis a Bayernt tippelte bajnoknak.
Magath persze saját csapatával is foglalkozik, és továbbra is tartja, hogy a Schalkéval is bajnokságot akar nyerni. „Az év végén aratott sikerek segítenek a további fejlődésben, és persze abban a munkában, aminek a segítségével a Schalke az elkövetkező két évben bajnok lehet.” A mester természetesen abban is bízik, hogy csapata továbbjut a Bajnokok Ligája-negyeddöntőjébe. „Ha valaki 3–0-ra megveri a Lyont, az a Valencia ellen is továbbjuthat.”
Magath egyébként még azt is elmondta: örül annak, hogy Louis van Gaal, a bajorok vezetőedzője Thomas Kraftot állítja majd a kapuba, mert ezzel növekedtek az esélyeik Manuel Neuer megtartását illetően. Forrás: spox.com/de Lendvay Lajos
A többség a BVB-t, Magath a Bayernt tippeli elsőnek
Szokás szerint ismét megszavaztatták a Bundesliga trénereit, hogy kit várnak a szezon végén az első helyre. Nem meglepetés, hogy a jelenleg toronymagasan listavezető Borussia Dortmund kapta a legtöbb voksot, ám Felix Magath, a Schalke 04 trénere szerint a címvédő Bayern München lesz a bajnok.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!