A teraszon macska dorombol

Történhet akármi, századik évforduló vagy rakétafellövés: mintha Budafok futballjának az lenne a fátuma, hogy a szakmaiak öröme maradjon.

A magyar futball egyik legfontosabb klubja Budafoki Munkás Torna Egylet néven alakult 1912-ben. Tavaly ősszel nagy ünnepséget is rendeztek a BMTE legendás Promontor utcai komplexumában, fekete-vörös pólójú ifjak ültek szépen a sportcsarnokban, meghallgatták a köszöntőket, megnézték, hogy milyen a miniszterelnök bácsi, amikor nem a tévében látják, mindenki hazament, és az élet folyt tovább, mint korábban.

A bmte.hu-n látszanak még a tavalyi nagy lelkesedés nyomai: a csapat megírt múltját készültek ide feltölteni, a cikkek címe már megvan (például „A 20-as, 30-as évek”), a cikkek alatt annyi, hogy szerkesztés alatt, és hogy az utolsó frissítés 2012. október 15-én történt, 21 óra 5 perckor. Budafokon hatalmas a bormúlt – a szőlőt a XIX. század végén a filoxéra irtotta ki, a hegyekre lakóházakkal tele utcák épültek, viszont a mészkőbe vájt pincék megmaradtak. Azért maradt valami a profilból: Budafokon van a Törley pezsgőgyár, rengeteg bort palackoznak itt – az is világos volt, hogy a BMTE-t a kerületi óriás, a Hungarovin Borgazdasági Kombinát kezébe utalják ki a ronda zokniszagú ántiidőkben. (Mit kerületi? A világ negyedik legnagyobb borászati cége volt.) A csarnokot is a Hungarovin építette. A privatizáció idején Gallov Rezső államtitkár segítségével és egy kis (nagy!) ügyességgel sikerült elérni, hogy ne kerüljön a BMTE is a privatizálható vagyoni körbe. Ehhez az önkormányzatot is meg kellett győzni, ugyanis a klubért cserébe le kellett mondaniuk a belterületi földek után járó részvényekről. Véleményünk szerint a jószándékú emberek (említsük meg Soós János klubvezető nevét) önmagukban nem értek volna el semmit, itt még valami nagyon szerencsés csillagállás is kellett a manőver sikeréhez.


Hallottunk ezt-azt a kilencvenes évek első éveiről, ezt a sporttelepet is simán át lehetett volna konvertálni Mercedes-gyári termékekre, nyilván igény is lett volna rá; az emberek betegesen szeretik, ha Merci áll a garázsfeljárójukon. Amúgy két edzőmeccs volt az apropó, hogy a Promontor utcába menjünk: az MTK második csapata a Bognár György által irányított NB II-es Csákvárral játszott (és zárt ellene 0–2-vel), a nagycsapat pedig a szlovák Zlaté Moravcével (azaz Aranyosmaróttal) mérkőzött volna meg, de az végül elmaradt egy egész érdekes magyarázattal: az elmúlt időszakban túl sok volt a felkészülési meccs, és kimerültek. Mi viszont nem is erre voltunk kíváncsiak, a ma Budafoki LC néven szereplő klub az igazán fontos. Az első benyomás a komolyság. Hogy itt micsoda futballmúlt van. Legutóbb Dorogon éreztünk ehhez foghatót. Egyszer szépen könyvbe kéne gyűjteni az elmerült vagy nem éppen szem előtt lévő, de alázattal dolgozó kluboknak a történetét. (Persze ki venné meg?) Budafokon a jelen se szégyellnivaló. A harmadosztályban vitézkedő fiatal nagycsapat nem minden. Az utánpótlás az, ami miatt a mai Budafokot említeni kell. Talán az se véletlen, hogy a Budafok volt a valamikor meghatározó futballisták kinevelésénél bábáskodó Piski Elemér utolsó klubja. Már eleve a komplexum olyan, ahova az ember szívesen elviszi a kölykét: vidékies, családias, kisutcás környék, mégis egy hosszabbacska villamosúttal elérhető. A régi rendnek megfelelően a centerpálya atlétikai körítéssel értendő. Van egy műfüves, amiről a csákvári oldalról hozott információk alapján egy időben az egész honi futballszakma azt tartotta, hogy a legjobb az országban, amikor valakik műfüvesre vágytak, már indult is a telefon a Budafoki LC irodájába. És hát nézzük meg: valamiért az MTK is ide kötötte le a meccseit, nem valószínű, hogy azért, mert a csákváriaknak nem volt kedvük átrágni magukat Pesten.


A komplexum része a fedett csarnok is, itt az összes labdajáték játszható. A hétpályás tenisztelepet már csak úgy mondjuk. A lényeg úgyis a kocsma. Valahol persze büfének hívják. A bejáratnál majdhogynem oroszlános kapu vár: a teraszon egy összetett színvilágú macska dorombol. Büfé, retrokörülmények között. De ezzel nincs vége: még beljebb igazi kolostori hangulatú éttermet találunk fehérköpenyes főúrral, nehézfa bútorokkal, villámgyorsan asztalra kerülő unikummal és másfél tenyérnyi rántott hússal. És a hanggal, amely azt tolmácsolja, milyen jók a gyerekek, mennyi élvonalbeli futballista volt budafoki nevelés (szép hosszú névsor volt), és hogy a Budafokot azért nem engedték soha feljutni, mert nem kellett több fővárosi csapat, és hát nyilván melyiket hagyják lent… Az étterem belső helyiségében még a hűtő mögött is tablókat találni, és tényleg nem mind a múltról szól: az utóbbi évek csikócsapatainak tablóin minden esetben említik egy fém színét: van itt ezüst, bronz és arany is. Országos. Jegyezzük meg: volt azért köze Budafoknak az élvonalhoz: a legendás dél-budai Gamma FC nagyobb elődje a Budafoki FC volt, és mielőtt beolvasztották, tizennégy szezont tudott le az élvonalban, és Zakariás, Grosics, Toldi Géza voltak a legismertebb játékosai.


A Budafoki LC klubelnöke néhány éve elég kétségbeesett hangú levelet írt vállalkozóknak támogatásért. A levélben olyan felsorolást tartott, amilyet harmadosztályú klub vezetője nem nagyon tud. Lássuk csak a leltárt: egy felnőttcsapat (21 év korátlag), két ifjúsági (U19, U17), három serdülő (U15, U14, U13), három további korcsoport a 7-11 éveseknek, összesen mintegy 140 fiatal. Ez a fontos. És szeretnénk jelezni nagy szeretettel: ez a klub megérdemelt volna minimum egy élvonalbeli tablót az étterem belső helyiségébe. Már csak a gyerekek miatt is.
Minarik Ede
(Megjelent a FourFourTwo magazin 36. számában)