„Sajnálom, túl sokat ittam. Akárcsak minden szerb, én is nacionalista vagyok, de nem vagyok Arkan tigrise, mint ahogy náci sem. A tiltakozás a szerb szövetségnek szólt, nem pedig az olaszoknak” – szögezte le Bogdanov.
Az események megtörténte után az UEFA azonnal kötelezte a két ország labdarúgó szövetségét, hogy a lehető leghamarabb folytassa le a vizsgálatot az ügyben, és október 25-ig írásban nyújtsa be beszámolóját.
Az szerb szövetség főtitkára szerint a botrányért az olasz szervezők is felelősök, mivel nem biztosították megfelelően az összecsapást, valamint a vizsgálatok során sem hajlandóak rugalmasságot mutatni. „A szervezés katasztrofális volt. Nehéz lesz az olaszoknak megmagyarázni azokat a hiányosságokat, amiket a meccs szervezésében elkövettek. Mi megtettünk mindent, amit az UEFA normái megköveteltek, ők viszont nem tesznek így” – támadta meg az olaszokat Zoran Lakovics.
Miközben mindenki egymásra mutogat, a szerb sajtó megkereste a letartóztatott Ivan Bogdanov édesanyját, aki elmondta: fiát tisztességes embernek tartja, és úgy véli, inkább a körülmények áldozata lett. „Ő a világ legjobb és legaranyosabb gyereke. Egy igazi úriember, aki megfizetett azért, hogy jó ember lett” – mondta Bogdanov édesanyja, Fanika.
A hazájában csak „Rettegett Ivánnak” becézett Bogdanov édesanyja amúgy sem huligánként tekint fiára, elmondása szerint elképzelni sem tudja, hogy fia ittasan agresszív cselekedetekre vetemedne. „Tegnap hívott, röviden beszéltünk, és nekem azt mondta, jól van” – mondta Fanika Bogdanov. „Mindazonáltal rosszul érzem magam, amikor látom, miket írnak a fiamról, mert ilyeneket még Osama Bin Ladenről sem írnak” – fejezte be csalódottan a szerb vezérszurkoló édesanyja.
Tóthpál Zoltán
(AS)
A szerb rendbontó édesanyja szerint fia aranyos, kedves gyerek
Az olasz-szerb Eb-selejtezőn történt rendbontás után pár szót elmondott Ivan Bogdanov, szerb vezérszurkoló is, aki sajnálja a történteket, és bánja, hogy túl sokat ivott a meccs előtt. A rendbontó édesanyja, Fanika Bogdanov továbbá azt mondta, fia áldozata a történteknek, mert a valóságban jóravaló, kedves gyerek.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!