A szezont pocsékul kezdő KTE labdarúgócsapata Montvai Tibor 94. percében szerzett góljával 1-0-ra kikapott Pakstól, így továbbra is kieső helyen áll a bajnoki tabellán. Miután a csapatot nyáron elhagyó, korábbi KTE-s házi gólkirály a hazai kapuba gurította a labdát, a lelátón össznépi tüntetés vette kezdetét. A lefújást követően nagy tömeg verődött össze a klub székháza előtt is a vezetőedző távozását követelve. A delmagyar.hu információja szerint Urbányi István személyesen is megpróbálta csitítani a rajongókat, de nem talált szíves fogadtatásra. A kialakult helyzetet jól jellemzi, hogy a klub tulajdonosa is csak a biztonsági őrök kíséretében hagyhatta el a székházat, bár a szemtanúk szerint Rózsa Pált csak a vezetőedző személye miatt kritizálták, egyéb atrocitás nem történt. A tömeg mintegy 45 percen keresztül skandálta az Urbányi-ellenes rigmusokat, ezt követően békésen távoztak a helyszínről. A helyszínt végig biztosította a rendőrség, de beavatkozniuk nem kellett, rendbontás ugyanis nem történt. Nagy kérdés, hogy a KTE történelmében példátlan tüntetést követően továbbra is kitart-e a tulajdonos a szurkolók által nemkívánatosnak tartó Urbányi István mellett. A vezetőedző egyébként a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kritizálta a szurkolók viselkedését, és úgy fogalmazott, hogy egy tíz fős kiabáló társaság miatt nem fog lemondani.
(delmagyar.hu)
A székház előtt tüntettek a KTE szurkolói
Kecskemét - A szombat esti KTE-Paks labdarúgó mérkőzést követően több mint száz kecskeméti szimpatizáns tüntetett a klub székháza előtt, Urbányi István vezetőedző távozását követelve.
Ezek is érdekelhetnek
Hozzászólások
Történet a fénykép mögött
Meccsek, amik...
Du ju szpík futball?
Még ne oltsd le a lámpát!
technika
Költők, írjatok verseket!
Kérdezd meg pacekba!