Az FFT riportere ezúttal Balassagyarmatra látogatott
A sporttörténetben először 1901 augusztusában futott ki a pályára balassagyarmati tizenegy. Besztercebányán, Balassagyarmati Torna Egylet felségjelzés alatt – hivatalosan viszont csak a következő év tavaszán alakult meg a BSE, amelynek az atlétikai mellett futballszakosztálya volt. Ne fájlalják a gyarmatiak ezt a fél évet: ezzel együtt is az övék az egyik legidősebb klub Magyarországon – az élvonalban csak három pesti csapat, az Újpest, a Fradi és az MTK előzi meg! Az akkori pálya az Ipolynál, a kishíd mellett volt, közel a városközponthoz, a csapat pedig az 1910–11-es idényben hivatalos bajnokságban is indul, mégpedig a Pestvidéki kerületi csoportban – a BSE mellett csupán a Kecskemét és a Monor alkotja ezt a csoportot. Trianon összekavart mindent, ne is menjünk végig azon, hogy a gyarmatiak melyik idényben melyik bajnokság milyen csoportjában vitézkedtek, az viszont érdekes tapasztalás lehetett, amikor 1920-ban az államhatárt a pálya mellett alig száz méterrel húzták meg. 1940 azért is érdekes, mert az akkor NB III-as klub többször is találkozik élvonalbeli csapatok harmadvonalbeli ificsapataival, így játszik Gyarmaton a fiatal Hidegkuti és Deák is. 1950-ben és ’59-ben a magyar válogatott lép fel itt edzőmeccsen.
A ’70-es, ’80-as évek fordulóján egy városi klubfúziónak köszönhetően bikaerős gyarmati csapat jön létre: ’78-ban felkerülnek az NB II-be, 1980-ban őszi harmadikok, tavasszal a 4. helyen zárnak! A következő idényben a középmezőnyben végeznek, de az átszervezésnek köszönhetően mennek az NB III-ba, majd onnan is lejjebb, stb. Állandó libikóka a balassagyarmati futball. Nézzük csak meg: 1996–97: megye I, majd NB III, majd NB II Winner-csoport… 2002-ben Kovács Kálmán vezetésével felkerülnek az NB I B-be. Néhány évet vannak ott, majd közbeszólnak az anyagiak: csak a harmadosztályra neveznek, aztán megye I, vissza, majd megint vissza – nehéz követni.
2014 januárja. A megye I-ben 9. helyen álló Balassagyarmat a megye II-ben 6. helyen álló Patakot fogadja. Váratlan, rohadt, oroszos hidegben. Nem a stadionban (hivatalos nevén Nagyligeti Sporttelepen), hanem a műfüves pályán, ami pont a legelső, 100 évvel ezelőtti pálya helyén áll. Mindenki nyakig felöltözve, a mintegy tíz szurkoló főleg. Délután egy van, de bizonyosak vagyunk benne, hogy nem mindenki próbált fegyvertelenül, alkohol nélkül szembeszállni a hideggel. Így is van. Közönség lényegében nincs, de így is elég jó a hangulat. Előző nap a Dunántúlra leszakadt vagy 20 centi hó, itt viszont csak a hőmérséklet az ellenfél, csapadék semmi. A pimasz Patak hamar berámol egy gólt, de a Gyarmat már a félidőben 3–1-re fordítja az állást, majd 5–1-re megnyeri a meccset. A közeli sportcsarnokban (a csapatok is itt öltöztek át) közben teremfoci-bajnokság, barátságos kávéautomatával az előtérben. Kint pedig Oroszország. A Balassagyarmatról mint az idény egyik nagy esélyeséről cikkeztek még a nyáron, amikor is két bombaigazolást jelentettek be: két magyar bajnok, a 43 éves Wukovics László és a 34 éves Balaskó Iván húzta fel magára az égi színeket. Balaskó a pályán valamennyire tette a dolgát, viszont a csapat eredménytelensége negatívan hatott az őt érintő szponzori támogatásra (nem lehet szebben körülírni), a Fradi-ikon Wukovics viszont egész egyszerűen nem nagyon járt meccsekre. A szurkolók szimpátiáját se nyerték el teljes mértékben, amit igazol a pálya szélén elhangzó történet is. „Vadkerten volt a meccs, becserélték, mire megkérdezem: ki hozta ide ezt a pingvint? Erre rám szól egy nő, hogy ne beszéljek így a férjéről. Mondom neki, elnézést, asszonyom, lehet, hogy férjnek jó, de a pályán a maga férje akkor is úgy mozog, mint egy pingvin.”
Az előbbi sporttörténeti felsoroláshoz hozzátartozik egy érdekes, nem csak sporttörténeti körülmény. Annak idején Balassagyarmat volt a megyeszékhely, ma viszont az iparosítás alatt felduzzadt Salgótarján a nógrádi főváros. A BSE története mellett, vele párhuzamosan íródott a salgótarjáni BTC története, sőt emelkedett néha szédületes magasságokba – voltunk ott (FFT/039, 2013. június), igazi élő, Stécé-ikon olimpiai bajnokaik is vannak. „Itt minden Salgótarján-centrikus” – így egy mélyről jövő sóhajtás. A gyarmati jobbhátvéd, egy magas fiú viszont pont Tarjánból jött, és elégedettek vele. „Tarjánban nem kellett, nekik Bárányos kellett, egy bolond vállalkozónak biztosan nincs hova szórnia a pénzét” – utal a Stécé aktuális bombaigazolására. (A hír igaz, Bárányos Zsolt Tarjánba igazolt, ez a tizenhetedik klubváltása!) Megkérdeztük, kik a híres gyarmatiak. Balázs Zsoltot mondják, a ZTE emblematikus kapusát és Pintér Ádámot, az MTK, a Zaragoza, az orosz Tomszk és a magyar válogatott középpályását. De kis hezitálás után Pintér Attila neve is elhangzik: az aktuális szövetségi kapitány ugyan salgótarjáni, utánanéztünk: tényleg éveket játszott ifistaként Balassagyarmaton, a Fradi az Ipoly partjáról igazolta 1984-ben.
INTERMEZZO. Az egyik szurkoló telefonál. „Mit játszottatok? (…) Jó, a többieknek el se mondom.” Szóba kerül a stadion. Azt mondják, nincs a legjobb állapotban. (Később megnéztük, igaz.) A közönségnek viszont nincsenek nagy igényei – mivel eleve nincsenek sokan. „Múltkor nyolcvannégyen voltak” – szól közbe a mellettünk lépegető partjelző, közvetlenül egy nagy sprint előtt. „Az igaz, de amikor Szécsény az ellenfél, vannak két-háromszázan is!” – hallatszik balról. „Amikor NB I B volt, voltunk háromezren is” – idézik fel jobbról a nem is olyan régi emlékeket. „De hát nincs pénz, na” – jön a szintézis. Többen egyetértően bólogatnak és hallgatnak el. Illegálisan azért bejártuk a stadiont: futópályás, a közvetítőállás maga az eredményjelző, a kerítés túloldaláról őrkutyák lihegnek, a kerítéshez leszerelt széksorok vannak dobálva, mégis átsüt rajta a családias hangulat. Egy szabadrúgás jócskán fölé száll, kis híján eléri a határfolyót jelző fákat. „Na ezt szinte le kellett vámolni” – kis derültség, majd mindenki visszatér a télbe. Nincs sok ok a derűre, pokoli a hideg, Gyarmaton valahogy mégis mindenki vidámnak és kedvesnek tűnt. A pályán, a sportcsarnokban, a zebránál és a meccs után a híres Svejk vendéglőben is. Plusz győzött a csapat, tele fiatalokkal – hajrá, BSE! Minarik Ede
A cikket nyomtatott formában is elolvashatod a FourFourTwo magazin 48. lapszámában
